Átadták a HungaroControl 3D toronyszimulátorát

A szimulátor átadásával egyidejűleg a légiforgalmi szolgálat és a Honvédelmi Minisztérium stratégiai megállapodást kötött egyebek mellett a polgári és katonai irányítóképzésben való hatékonyabb együttműködésről.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az átadáson azt mondta, a HungaroControl egyre fontosabb szereplővé válik a nemzetközi polgári és katonai légiforgalmi irányításban.

Simicskó István honvédelmi miniszter beszédében azt hangsúlyozta, a szaktárca feladata az ország védelme földön, vízen és levegőben is, és szükség van a repülésbiztonság minél magasabb szintű kiszolgálására, a képzés minőségének fejlesztésére.

Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója szerint a katonai és polgári légiforgalmi együttműködésnek több évtizedes hagyománya van. Négy éve a szakszolgálat képezi a katonai irányítókat is.

A 180 fokos, háromdimenziós képi megjelenítésre képes szimulátor jelenleg három polgári (Budapest, Sármellék, Debrecen), illetve három katonai (Szolnok, Pápa, Kecskemét) és egy fiktív repülőtér teljes vizuális és funkcióbeli szimulációját tudja ellátni.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (j), Simicskó István honvédelmi miniszter (j2) és Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója (b) megtekinti a háromdimenziós toronyszimulátort a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kampuszán, március 24-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Forrás: MTI