A KÁLLAY SAUNDERS BAND NYERTE A MÁSODIK ELŐDÖNTŐT

A Kállay Saunders Band nyerte A Dal második elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Oláh Gergő, Vásáry André, Gáspár Laci, a Karmapolis és Szécsi Böbe, a tévénézők szavazataival a Passed jutott tovább a középdöntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.

2016_01_30_A_Dal_masodik_elodonto-080

A Kállay Saunders Band Who We Are című dala 41 pontot kapott a zsűritől és a nézőktől. Két ponttal kevesebb jutott Oláh Gergőnek, aki a Győz a jó című számot énekelte, valamint Vásáry Andrénak, aki a Why-jal versenyez. Szintén a zsűri döntésével jutott tovább a 37 pontos Gáspár Laci és a Love and Bass, valamint a 36 pontos Karmapolis és Szécsi Böbe, ők a Hold On To című dalt adták elő.

A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített első elődöntőben a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag – Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Pierrot – mellett az ötödik zsűritag a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével, A Dal honlapján, valamint sms-ben szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így alakult ki öt továbbjutó.

A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival a Passed nevű formáció és a Driftin’ című dal lett, így ők is bejutottak a középdöntőbe.

2016_01_30_A_Dal_masodik_elodonto-154

 

A harmadik elődöntőt február 6-án rendezik, onnan is hat dal jut a két középdöntőbe, amelyet február 13-án és 20-án rendeznek. A Dal 2016 február 27-i döntőjébe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 61. Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban.