Nagy Zsolt és Szamosi Zsófia szülői szerepben bizonyít

Szülőnek lenni nem egyszerű, hát még ha az ember gyermeke étkezési zavarokkal és viselkedési problémákkal küszködik. Mindezt saját bőrén tapasztalja az HBO sorozatának, a Terápiának közkedvelt házaspárja, Tamás és Petra, akik az első évadban párkapcsolati válságuk miatt keresték fel a pszichológusi rendelőt. Az apát alakító Nagy Zsolt és az anya szerepet játszó Szamosi Zsófia az új évadról és a szülői szerepekről meséltek.

 

Az HBO saját gyártású sorozata, a Terápia 2014. október 27-én 35 vadonatúj résszel folytatódik. A második évadban a párkapcsolati nehézségekkel küzdő szülők házasságuk szétesése után, ezúttal fiuk, a Surányi Áron által alakított 12 éves Misi táplálkozási gondjai és magatartászavarai miatt vállalják a családi terápiát. Nagy Zsolt és Szamosi Zsófia a forgatás során felmerült új kihívásokról meséltek.

„A gyerekeinkkel való kapcsolatunkból derül ki igazán, hogy mennyire tudunk odafigyelni másokra, hogy mennyire tudjuk mások igényeit szem előtt tartani – mondta ki Nagy Zsolt, aki az HBO sikersorozata kapcsán magánéletével is párhuzamot von. „A saját bőrömön is megtapasztaltam hasonló szituációt, hiszen éppen válok, és három csodálatos gyermekem van. A gyerekeknek semmiképp sem jó, ha a szüleik elválnak, egy feszültséggel teli kapcsolatban azonban még jobban károsodnak a gyerekek. Az az ideális, ha a szülők kiegyensúlyozottan képesek együttműködni egymással, akár házasságon belül, akár a válás után. Ha a problémákat nem sikerül családon belül megoldani, érdemes külső segítséghez folyamodni” – ahogy teszi azt a Terápia közkedvelt párja is, akik a második évadban már fiukkal együtt folytatják a pszichoterápiát.

 

Szamosi Zsófia nagyon élvezte a Surányi Áronnal való közös munkát. „Gyerekekkel mindig jó dolgozni, mert nyitottak és olyan új nézőpontokat villantanak fel, amelyek felnőtt fejjel sosem jutnának az ember eszébe. Áron a sorozatbeli szerepével ellentétben vidám és eleven személyiség, akivel szórakoztató volt együtt dolgozni” – mondta el az anya szerepét játszó színésznő. A sorozatban Petra azzal küszködik, hogyan egyeztesse össze karrierjét és magánéletét. Szamosi Zsófia szerint a megfelelő energia beosztással ez abszolút lehetséges. „Nem attól lesz valaki jó anya, hogy háztartásbelivé válik, és állandóan otthon ül a gyerekével. Vannak olyan sikeres nők, akik az anya szerepben is csodálatosan teljesítenek”   – vallja a színésznő.

A Terápia új évada október 27-től látható az HBO-n és az HBO GO-n.