Még el sem készült, máris nemzetközi elismerést kapott Bécs új kórháza

Élénk nemzetközi érdeklődés övezi Európa egyik leginnovatívabb kórházépítési projektjét, a bécsi Északi Kórházat (Krankenhaus Nord). A még épülőfélben lévő projekt már nemzetközi elismerést is nyert.

 Krankenhaus Nord_(C)Architekturbüro Albert Wimmer

Ugyan csak 2016-ban kezdi meg működését, máris rangos nemzetközi elismerésben részesült az osztrák főváros új kórháza, a Krankenhaus Nord. Az ausztráliai Brisbane-ben, a 9. Dizájn és Egészségügy Világkonferencián választotta a zsűri „Nagyon ajánlott” projektnek.

A nemzetközi szakemberekből álló grémiumot a város felé való nyitás, a páciensek számára biztosított privátszféra, az átgondolt betegirányítási rendszer, a sok-sok zöldre és napfényre építő gyógyító környezet valamint az interdiszciplináris koncepció győzte meg.

A Bécs 21. kerületében, az Osztrák Vasút (ÖBB) egykori szerelőműhelyének helyén épülő egészségügyi létesítmény csaknem fele – 47 ezer négyzetméter – zöldterületből áll majd, és az épülettömbök tetőteraszain is kellemes, a gyógyulást szolgáló kerteket és parkokat hoznak létre. A rengeteg zöld és napfény mellett lakályos egy- és kétágyas betegszobák járulnak majd hozzá a betegek jó közérzetéhez, gyógyulásához. Az ultramodern sürgősségi centrumban – az amerikai emergency room mintájára – multidiszciplináris orvoscsoport végzi a beérkező sérültek, betegek ellátását. Ráadásul az új kórház a gyógyításhoz kapcsolódó egyéb területek központjaként is funkcionál majd.

A számos építészeti, technológiai és üzemszervezési innovációt felvonultató projektet máris nagy nemzetközi érdeklődés övezi, tanulmányozták már német, dél-koreai, szingapúri, lett, svájci és fehéroroszországi delegációk.

A 2016-ra várhatóan 825 millió euróból megvalósuló intézménynek jelenleg a Venus nevű épülettömbje van szerkezetkész állapotban, amely a bejárati részt, az üzletsort és az igazgatási irodákat foglalja magában. Gőzerővel zajlanak a központi rész építési munkái is, ez várhatóan 2014-re lesz szerkezetkész. Európa egyik leginnovatívabb kórházi projektjében 2015-ben kezdődhet meg a műszaki próbaüzem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*