Németh Balázs nem tudta elkerülni a bukást Assenben

Németh Balázs bukás miatt nem tudta teljesíteni a Supersport világbajnokság asseni versenyét, amely során a magyar motoros önhibáján kívül esett. A 24 éves versenyző a jobb oldalát ütötte meg a baleset során, azonban szerencsére megúszta néhány zúzódással a történteket.

A Supersport világbajnokság idei harmadik fordulóját a motorozás szentélyeként emlegetett Assenben rendezték meg, amely versenyhelyszín története igen messzire tekint vissza.  Pénteken a mezőny még esős körülmények között teljesítette az első edzéseket, azonban ahogyan szombaton, úgy a futam napján is száraz, ámde kissé hidegnek mondható, kilenc fok körüli hőmérséklet fogadta a versenyzőket. A H-Moto Team 24 éves motorosa, Németh Balázs a huszonkilencedik helyet foglalta el a rajtrácson, így a Complus SMS Racing színeiben versenyző pilóta annak reményében vágott neki az asseni viadalnak, hogy jó pár pozíciót javítva lényegesen előkelőbb helyen zárjon. Sajnos azonban a felzárkózásnak Roberto Tamburini vetett véget, ugyanis a közvetlenül Balázs előtt haladó olasznak technikai gondjai adódtak motorjával. A suzukis versenyző hirtelen lelassult és egyúttal felült motorján, így a magyar pilóta számára elkerülhetetlen volt, hogy ne ütközzön neki 22 éves ellenfelének. Németh Balázs megúszta ugyan komolyabb sérülések nélkül a balesetet, azonban a budapesti motoros érthető módon kissé csalódottan nyilatkozott a futamról.

Németh Balázs:- „Talán mondanom sem kell, hogy nem így képzeltem el az asseni futamot, így természetesen sajnálom a történteket. A versenyt a huszonkilencedik helyről kezdtem meg, a rajtom jól sikerült és néhány helyet előrébb is tudtam jönni, majd közvetlenül Roberto Tamburini mögött próbáltam folytatni a felzárkózást. Szerencsétlenségemre azonban Tamburininek technikai problémája adódott, mivel hirtelen felület a motorján és jelentősen visszaesett a sebessége, emiatt pedig elkerülhetetlen volt, hogy ne ütközzek neki hátulról. Az esés során azért annyi szerencsén volt, hogy nem a sérült vállamra, hanem pont a másik oldalamra estem rá. A balesetet követően azonnal a mobil klinikára vittek, ahol alaposan megvizsgáltak és megállapították, hogy semmi komolyabb bajom nem esett, csupán néhány zúzódás miatt fáj a jobb oldalam. Azt, hogy mi történt volna, ha nem bukok, nehéz lenne megmondani, viszont úgy vélem, hogy talán pár helyet még feljebb tudtam volna kapaszkodni. A motorom jobb lett ugyan a korábbiakhoz képest, azonban továbbra sem vagyok vele elégedett. A csapatommal most kielemezzük a telemetria adatokat, valamint a hétvége során begyűjtött információkat és megbeszéljük, hogy a folytatásban min kellene változtatni. Annyi biztos, hogy eddig a féktávokon volt a legtöbb a problémám, azonban mivel a következő versenyhelyszín karakterisztikája jelentősen eltér az asseni pálya stílusától, ezért inkább lépésről lépésre haladunk és Monzában az itt használt beállításokkal kezdünk.”

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*