Hamarosan itt az IFM Országos Nyelvi Verseny
Az Európai Nyelvek Napját 2001 óta minden év szeptember 26-án ünnepeljük az Európa Tanács és az Európai Bizottság kezdeményezésére. A nap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet Európa nyelvi sokszínűségére, valamint a nyelvtanulás és a többnyelvűség jelentőségére.

Az idei év mottója – „Languages unite!”, vagyis „A nyelvek összekötnek” – arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyelvtanulás jóval több iskolai tantárgynál: lehetőséget ad egymás megértésére, új kultúrák megismerésére, tanulásra, munkára és kapcsolatteremtésre.
Digitális segítség a gyakorlásban
A nyelvtanulás egyik legnagyobb kihívása ugyanakkor ma már nem feltétlenül az, hogy hozzáférünk-e megfelelő tananyagokhoz. Legalább ilyen fontos kérdés, hogyan lehet elérni, hogy a nyelvtanulók rendszeresen használják is a nyelvet, merjenek megszólalni, és a tanórai kereteken kívül is legyen lehetőségük a gyakorlásra.
Napjainkban ebben a digitális eszközöknek egyre nagyobb szerepük lehet. Az utóbbi években számos olyan alkalmazás és oktatási platform jelent meg, amely új lehetőségeket nyitott a tanulók előtt, és az iskolán kívül is támogatja a rendszeres nyelvgyakorlást.
Ennek egyik hazai példája a közoktatásban elérhető KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM). A Modul lehetőséget ad arra, hogy a diákok a tanórán tanultakat önálló gyakorlással egészítsék ki, saját tempójukban haladjanak, miközben a nyelvtanárok feladatokat adhatnak számukra és követhetik fejlődésüket. Az interaktív feladatok, rövid tanulási egységek és játékos elemek abban is segítenek, hogy a nyelvgyakorlás könnyebben a mindennapok részévé váljon.
A beszédkészség fejlesztéséhez azonban nem elegendő a szavak és nyelvtani szabályok ismerete: meg is kell tanulni használni őket valós kommunikációs helyzetekben. A megszólalás sok nyelvtanuló számára éppen az egyik legnehezebb lépés. Számukra az IFM egyik legnagyobb előnye, hogy a mesterséges intelligenciára épülő beszédszimulációiban életszerű helyzeteket gyakorolhatnak, a rendszer pedig reagál a válaszaikra és azonnali visszajelzést ad. Így akár önállóan, tanórán kívül is újra és újra próbálkozhatnak, anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, hogy hibáznak.
Indul az őszi megmérettetés
Az IFM – az alkalmazás folyamatos fejlesztésén túl – változatos programokkal és eseményekkel is igyekszik ösztönözni a nyelvtanulást és motivációt adni a diákoknak. Október 1-jén indul az IFM Országos Nyelvi Verseny, amely négy hónapon keresztül a rendszeres nyelvtanulásra, a kitartásra és az iskolai közösségek aktivitására épít.
Október 14–15-én pedig az IFM Élménynap keretében számos élő online nyelvórába kapcsolódhatnak be az iskolai csoportok. A program célja, hogy a diákok a saját korosztályukhoz illeszkedő, interaktív formában próbálhassák ki a digitálisan támogatott nyelvtanulást. A programra október 8-ig várják a nyelvi csoportok jelentkezését. (Részletes információk és jelentkezés az Élménynapra)
Ezek az események különösen fontosak, hiszen az Európai Nyelvek Napja ugyan jó alkalom arra, hogy évente egyszer beszéljünk a nyelvtanulás fontosságáról és a nyelvtudás értékéről, de a valódi eredmény a következő 364 napon születik: azokban a tanórákban, beszélgetésekben, rövid gyakorlásokban, sőt akár versenyek során, amikor a diákok használják mindazt, amit már megtanultak. Mert a nyelvek akkor kötnek össze bennünket igazán, amikor lehetőségünk és bátorságunk is van használni őket.
![]()
Amdala.hu Amdala Magazin és Hírportál. Friss hírek, bulvár, sport, kultúra.