Bródy János életművét ünneplik a Sziget mínusz egyedik napján

Több mint ötven előadó csaknem hetven szerzeménnyel idézi fel Bródy János több mint hat évtizedes pályafutását augusztus 9-én, a Sziget fesztivál mínusz egyedik napján megrendezendő Bródy Dalok Napján.

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a nagyszabású koncert műsorát mintegy nyolcszáz dalból válogatták össze. Az esten az Illés, a Fonográf, az István, a király, valamint Bródy János szólópályájának ismert szerzeményei is elhangzanak.

A programban mások mellett Szörényi Levente, Koncz Zsuzsa, Tolcsvay László, Halász Judit, Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula, Feke Pál, Presser Gábor, Lovasi András, Földes László Hobo, Rúzsa Magdi, Beton.Hofi, Azahriah, a Carson Coma, a Bagossy Brothers Company, a KFT, a Csík Zenekar és a Wellhello is szerepel.

A koncert különlegessége, hogy több dal új feldolgozásban vagy különleges zenei találkozásként szólal meg. A Ha én rózsa volnék című klasszikust például Koncz Zsuzsa és Azahriah is előadja, Presser Gábor, Kiss Tibor és a Csík Zenekar pedig közösen játssza el Az utcán című Illés-dalt.

Az öt-hat órásra tervezett megakoncerten színművészek és további meglepetésvendégek is közreműködnek. A rendezvényre a jegyek a Sziget honlapján érhetők el – áll a közleményben.