Elkezdődött a 97. Ünnepi Könyvhét – Dóka Attilával és Orbán Borival vasárnap találkozhat a közönség

Elkezdődött a 97. Ünnepi Könyvhét, amelyet június 11. és 14. között rendeznek meg Budapesten, a Vörösmarty téren, a Vigadó téren és a Duna-korzón. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szervezésében megvalósuló rendezvényen több mint 170 kiállító, könyvbemutatók, dedikálások, színpadi beszélgetések és koncertek várják az érdeklődőket.

A négynapos irodalmi esemény egyik vasárnapi programján Dóka Attila dalszerző, gitáros-énekes, valamint Orbán Bori énekesnő és színművésznő találkozik a közönséggel. A Papirusz Book Kiadó programját június 14-én, vasárnap 16 órától tartják a Vigadó téri színpadon.

A Dedikálás és zenés beszélgetés című eseményen dalok, versek és beszélgetés kapcsolódik össze. A programban Dóka Attila versei és dalai kerülnek középpontba, közreműködik Orbán Bori, a beszélgetőtárs Kemény András lesz.

Az érdeklődők a könyvheti program keretében személyesen is találkozhatnak az alkotókkal. A rendezvény ingyenesen látogatható.