Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett Budapesten

Szimpátiatüntetést tartottak a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett vasárnap Budapesten, a Sándor-palotánál.

Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett
Budapest, 2026. június 7. Résztvevők a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők melletti szimpátiatüntetésen a Sándor-palota előtti Szent György téren 2026. június 7-én. MTI/Bruzák Noémi

Renge Zsolt, a Fidesz budapesti alelnöke a KözTér című műsor főszerkesztőjével, Kurucz Dániellel és Szabó Lászlóval, a Fidesz XI. kerületi frakcióvezetőjével közösen szervezett eseményen azt mondta: úgy látszik, mintha félniük kellene a hatalom túlkapásaitól, a megtorlástól, a megszégyenítéstől, a megbélyegzéstől, a koncepciós perektől, és félteniük kell a demokratikus úton megválasztott legitim állami intézményvezetőket, akik a fékek és ellensúlyok rendszerének legfőbb támaszai. Hozzátette: innen is üzenik, hogy nem félnek, mindennek van határa.

Nem félünk, mert itt vagyunk, sokan vagyunk, erősek vagyunk, pártpolitikai hovatartozás nélkül együtt közösen kiállunk a magyar jogállamiság és a politikai ciklusokon átívelő állami intézményvezetői mandátumok mellett” – mondta.

Megjegyezte, már a választások napján érkezett a “zsarolás, a megfélemlítés, és az ultimátum“, ezért szervezőtársaival érezték, hogy valamit tenniük kell, nem hagyhatják, hogy sárba tiporják a jogállamiságot, mert ahogy egy 1992-es alkotmánybírósági határozat is kimondja: jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani.

Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett
Budapest, 2026. június 7. A résztvevők által elhelyezett virágok Sulyok Tamás köztársasági elnök fotójánál a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők melletti szimpátiatüntetésen a Sándor-palota előtti Szent György téren 2026. június 7-én. MTI/Bruzák Noémi

Nem véletlenül állunk itt ennyien, mind érezzük azt a rendszerváltást, ahogy a demokráciából az önkényuralom felé haladunk szélsebesen, éppen ezért fontos, hogy kimondjuk, ha kell újra és újra, hogy eddig és ne tovább!” – hangsúlyozta Renge Zsolt.

A fideszes politikus szerint minden új kormánynak és ellenzéknek is hagyni kell türelmi időt, ugyanakkor vannak olyan határok, amelyeket nem szabad hagyni, hogy az egyébként erős demokratikus felhatalmazás és győzelmi mámor árnyékában átlépjenek.

Kurucz Dániel azt mondta, a Fidesz “számtalan disznóságot” követett el a jogállamisággal szemben az elmúlt 16 évben, de ez senkit sem jogosít fel arra, hogy ezt folytassa, tetézze.

Ez nem az európai út, ez nem a nemzetegyesítés” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az intézményeket a személyektől függetlenül tisztelni kell, ez a demokrácia egyik alapja.

Minden egyes bántó szó, amit például a köztársasági elnöknek címeznek, lassan ölő mérge a magyar társadalomnak, újabb seb, amit magunknak okoztunk” – fogalmazott.

Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett
Budapest, 2026. június 7. Kurucz Dániel, a KözTér alapítója, szervező beszédet mond a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők melletti szimpátiatüntetésen a Sándor-palota előtti Szent György téren 2026. június 7-én. MTI/Bruzák Noémi

Szerinte Magyar Péter kormányfő ki akarja iktatni az alkotmányos fékeket, hogy a sajátjaira cserélje őket. “Ha így lesz, Kádár János óta nem koncentrálódott ekkora hatalom egyetlen ember kezében, onnantól a napi szeszélyre bízhatjuk magunkat” – fogalmazott.

Kurucz Dániel kijelentette: a köztársasági elnök leváltására tett kísérlet olyan fenyegetés a jogállamra, amire nem volt példa a rendszerváltás óta, és amely visszaélés a “választási győzelem mámorával“. Úgy vélte, Magyar Péter veszélyes precedenst teremt, Magyarország pedig utólag nem lesz büszke arra, ha így bánnak az államfővel és akár másokkal is.

Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett
Budapest, 2026. június 7. Teleki Béla, a CitizenGO Magyarország vezetője beszédet mond a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők melletti szimpátiatüntetésen a Sándor-palota előtti Szent György téren 2026. június 7-én. MTI/Bruzák Noémi

Teleki Béla, a CitizenGO magyarországi kampányfelelőse azt mondta, Sulyok Tamás lejáratása Magyarország szégyene, a demokratikus folytonosság pedig minden állampolgárnak, így a Tisza Párt szavazóinak is érdeke.

Mónus Benjámin, a Jövőt Építő Fiatalok Egyesületének alapítója arról beszélt, hogy az állami vezetők idő előtti elmozdításával sárba tiporják a magyar állam maradék méltóságát, a fékek és ellensúlyok rendszerét, ez pedig nem érdeke a nemzetnek.

Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett
Budapest, 2026. június 7. Kohán Mátyás, a Mandiner rovatvezetőhelyettese beszédet mond a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők melletti szimpátiatüntetésen a Sándor-palota előtti Szent György téren 2026. június 7-én. MTI/Bruzák Noémi

Kohán Mátyás, a Mandiner rovatvezetője annak a véleményének adott hangot, hogy Magyar Péter Nicolas Maduróhoz, Hugo Chavezhez és Daniel Ortegához csatlakozik, ha Európában és Magyarországon egyaránt példátlan módon valódi alkotmányozás nélkül félbe vág egy törvényes elnökséget. Azt hangoztatta, ma nem Sulyok Tamás az, aki méltatlan a székéhez, de bárki is legyen a magyar állam feje, Magyar Péter nem parancsolhat neki.

Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett
Budapest, 2026. június 7. Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője beszédet mond a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők melletti szimpátiatüntetésen a Sándor-palota előtti Szent György téren 2026. június 7-én. MTI/Bruzák Noémi

Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője azt mondta, hogy az új kormány tagjai “civileket fenyegetnek“, “üldözik a közigazgatásban a másképp gondolkodókat“. Szerinte “Kádárt, Aprót és Dögeit ma Magyarnak, Tarrnak és Ruffnak hívják“, de most sem lesz az övék a végső szó. “Nekünk, az éppen kisebbségbe szorult millióknak is van szavunk, jogunk és becsületünk” – közölte.

Szimpátiatüntetést tartottak a lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők mellett
Budapest, 2026. június 7. Kohán Mátyás, a Mandiner rovatvezetőhelyettese, Mónus Benjámin, a Jövő Építő Fiatalok Egyesület és Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes, újságíró (b-j) a Magyar Péter miniszterelnök által lemondásra felszólított közjogi méltóságok és állami intézményvezetők melletti szimpátiatüntetésen a Sándor-palota előtti Szent György téren 2026. június 7-én. MTI/Bruzák Noémi

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány vezetője azt hangsúlyozta, hogy közös cél a normális Magyarország, a tiszteletteljes közbeszéd, nem lehet eltaposni az alkotmányt és megalázni más embereket.

Magyar Péter fordítva ül a lovon: nem azért lett megválasztva, hogy kedvére tomboljon, hanem azért, hogy elvezesse az országot, nem mi vagyunk őérte, hanem ő miértünk” – jelentette ki.