Negyedszázados jubileumát ünnepelte idén a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett Jótékonysági Gyereknap, amely ezúttal is felejthetetlen élményeket nyújtott több mint 2500 hátrányos helyzetű gyermeknek. Baricz Dezső az évforduló alkalmával elnöki dicséret kitüntetést kapott a Baptista Szeretetszolgálat által.

A különleges esemény mögött ebben az évben is Baricz Dezső elkötelezett tevékenysége állt, akinek támogatásával a szervezet immár 25. alkalommal rendezhette meg ezt a szeretetteljes, különleges napot. A jubileumi rendezvény két turnusban zajlott a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol több mint 2500 gyermek kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen az egyedi programokon.
A gyermekek ezúttal a nagysikerű „Splash! – Vízicirkusz: Swing a víz fölött” című előadást tekinthették meg, amely látványos és izgalmas produkcióval varázsolta el a közönséget. A cirkuszi élmények mellett a tanulók egy másik különlegességet is kipróbálhattak: felülhettek az Óriáskerékre, ahonnan madártávlatból csodálhatták meg a fővárost.
Minden gyermek mosolyt érdemel
A rendezvény célja minden évben az, hogy a nehéz sorsú gyermekek legalább egy napra kiszakadhassanak a mindennapok gondjaiból, és olyan élményekben részesüljenek, amelyek sokáig elkísérik őket. Ebben az évben is minden kis résztvevő ajándékcsomagot kapott a Regio Játék jóvoltából.
Baricz Dezső, a program főszervezője – aki maga is gyermekotthonban nevelkedett – különösen szívügyének tekinti a gyereknap megszervezését:
– Az igazi boldogság számomra az, amikor látom a gyerekek arcán az örömöt. Ezek az élmények maradandóak, és hetekig, hónapokig erről mesélnek majd. Minden gyermek megérdemli a boldogságot, a figyelmet, a szeretetet. Rendkívül nagy boldogság számomra, hogy elnöki dicsérettel tüntettek ki! Köszönöm a kollégáim elismerését!
A jubileumi, 25. Jótékonysági Gyereknap idén is megerősítette a szervezők küldetését: minden gyermek fontos. Minden gyermek megérdemli, hogy különlegesnek érezze magát.
Talmácsi Gábor családjával együtt vett részt az eseményen, akit Kecskés Bence, hazánk egyik legtehetségesebb fiatal felnőtt motorversenyzője invitált meg. Gábor örömmel fogadta el a meghívást:
– Nagyon örülök, hogy meghívott Bence – számomra ez egy különleges élmény volt, hiszen hosszú idő után először jártam újra cirkuszban. Kisfiammal, aki mindössze öt és féléves, közösen vettünk részt a programon, így számára is fantasztikus program volt. Bence sportkarrierjét évek óta figyelemmel kísérem, és jelenleg a Talmácsi Club versenyzője. Rendszeresen edzünk együtt, tartjuk a kapcsolatot, meglévő tudásommal és tapasztalatommal igyekszem szakmailag segíteni őt a minél jobb eredmények elérése érdekében. A versenysport mellett a közlekedésbiztonsági oktatás is kiemelt szerepet kap nálunk: az elmúlt két évben mintegy 5000 gyermeknek tanítottuk meg a motorozás alapjait, különböző biztonságtechnikai programokon keresztül. Nagyon fontos számomra, hogy a fiatalok biztonságos közlekedésre legyenek felkészítve, és hogy megszerettessük velük a motorsportot, mint értékes és fegyelmet adó tevékenységet. A jótékonyság kérdése is közel áll hozzám – úgy gondolom, adni mindig jobb, mint kapni. Természetes számomra, hogy ahol csak tudunk, támogatunk fiatalokat és különféle társadalmi ügyeket. Ezért is érzem fontosnak, hogy a motorsport, bár egy szűkebb terület, mégis aktívan hozzájárulhat a társadalom formálásához, fejlődéséhez. Öröm számomra, hogy ilyen nemes célok mentén ismerkedhettem meg Baricz Dezsővel, és bízom benne, hogy a jövőben hasonló, közös ügyért dolgozhatunk együtt.
Kecskés Bence, a 18 éves, tehetséges motorversenyző számára mindig nagy öröm egy jótékonysági eseményen részt venni:
– A jótékonyság számomra egy természetes érték. Ahol csak tudok, ott próbálok segíteni. Fontosnak tartom, hogy közösségként gondolkodjunk, és ne csak a saját céljainkat kövessük, hanem másokat is támogassunk az álmaik felé vezető úton. Gyorsasági motorversenyzőként igyekszem példaképként lépni az emberek, főként a gyermekek elé – legalábbis abban az értelemben, hogy szeretnék irányt mutatni azoknak a fiataloknak, akik még keresik az útjukat. Hiszem, hogy a saját példámon keresztül – az iskolai nehézségek, a sportban átélt bukások és újrakezdések történetein át – képes vagyok reményt és motivációt adni másoknak. Mentorom, Talmácsi Gábor, szintén példakép számomra. Az ő csapatában versenyzem itthon, amikor épp nem külföldön edzek, vagy iskolai kötelezettségeim vannak.
Amdala.hu Amdala Magazin és Hírportál. Friss hírek, bulvár, sport, kultúra.