Széles, a Jobbikot is magába foglaló ellenzéki együttműködés mellett foglalt állást Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, valamint Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön Budapesten, a nemzeti ünnepen tartott közös baloldali megemlékezésen. Gyurcsány Ferenc vasárnap délutánra tárgyalni hívta az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetőit.

 Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Talpra magyar! közös ellenzéki (MSZP, PM, DK, Liberálisok, Együtt), az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából rendezett megmozduláson Budapesten a Fővám téren 2018. március 15-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Talpra magyar! közös ellenzéki (MSZP, PM, DK, Liberálisok, Együtt), az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából rendezett megmozduláson Budapesten a Fővám téren 2018. március 15-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

    A volt miniszterelnök a Fővám téren azt mondta, készek megtenni azt, amit eddig soha, mert tárgyalni kell a Jobbikkal. Nem választási együttműködésről, nem közös kormányzásról, hanem arról, hogyan működnek majd együtt a következő parlamentben “Orbán bűnös rendszerének lebontásában” – szögezte le.
    Arról kell tárgyalni, hogy az új Országgyűlés megalakulásának pillanatától kezdve “hogyan törjük le Orbán bűnös rendszerét” – tette hozzá Gyurcsány Ferenc, hangsúlyozva: nincs ok taktikázni, nincs ok udvariaskodni, tárgyalni és megállapodni kell.
    Egyúttal azt is bejelentette, hogy a DK egyoldalúan visszavonja saját egyéni jelöltjét az LMP társelnökének, Szél Bernadettnek a javára.
    Kiemelte: nincs olyan ellenzéki párt, amelyik önmagában legyőzheti a Fideszt, együtt viszont erősebbek, többen vannak. “Akkor mire várunk? Használjuk a többség erejét!” – szólított fel.
    Gyurcsány Ferenc azt mondta, a bejutásra esélyes demokratikus ellenzéki pártoknak meg kell állapodniuk abban, hogy egyetlen jelöltet állítanak a Fidesszel szemben, a többieknek pedig segíteniük kell, hogy a legesélyesebbek győzhessenek. A megállapodás nem lehetőség, hanem kötelesség, nem érdekesek a régi sérelmek, a korábbi viták, meg kell egyezni  – hangsúlyozta.
    Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje is az ellenzéki pártok szélesebb együttműködése mellett foglalt állást, és azt mondta, akár az ördöggel is lehet szövetkezni, de úgy, hogy “ne váljunk mi is ördögökké”.
    Megfogalmazása szerint ha Vona Gábor Jobbik-elnök nyeri a választást, az is Orbán Viktor-győzelem lesz. “Ne gondoljátok azt, hogy minden mindegy, csak ne Orbán legyen” – mondta.
    Hozzátette, tudni kell, hogy mi jön Orbán Viktor leváltása után. Azt mondta, a kormányváltás után olyan szövetségi kormányzást alakítanak ki, amely “csendes forradalmat” indít el az egészségügyben, az oktatásban, a munka világában.
    A Párbeszéd társelnöke közölte, ott lesznek a DK elnöke által kezdeményezett tárgyaláson, és az MSZP-Párbeszéd is kész arra, hogy egyoldalúan visszaléptessen jelölteket az egyéni választókerületekben. Hozzátette ugyanakkor: “ki fogjuk taposni a pártokból”, hogy létrejöjjön egy szélesebb összefogás.
    Szerinte ma Magyarországon sokan egy bálványt imádnak, ezt a bálványt, Orbán Viktor bálványát le kell dönteni. Senki sem imádhat két urat: vagy a nép, vagy a hatalom; vagy Kelet, vagy Nyugat; vagy Orbán bálványa, vagy szabad Magyarország; ez a választás – hangoztatta.
    Karácsony Gergely jelezte, ha megválasztják, nem fog esküt tenni a mostani alaptörvényre, és olyan országot építenek, ahol nem a nép szolgálja a hatalmat, hanem a hatalom a népet, és a “dicsőséges nagyurak” megkapják méltó büntetésüket.
    Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke arról beszélt: a márciusi ifjak is felismerték, hogy egyedül senkinek nem megy, ezt 2018-ban a magyar demokratáknak is fel kell ismerniük. Hozzátette: demokratának demokrata a párja, demokráciát csak demokratákkal lehet újraépíteni, áldemokratákkal, “cukiskodókkal” nem megy. Az ellenzéki politikus szerint a Jobbik nem a megoldás, hanem a probléma része.
    Minden, a Jobbikra leadott szavazat kukába dobott szavazat, az Orbán Viktort segíti, és a baloldali pártok nem segíthetik őt – közölte.
    Székely Sándor, a DK-val szövetséges Szolidaritás Mozgalom elnöke szerint a választás tétje nem az, hogy ki nyer, hanem az, hogy diktatúra lesz-e Magyarországon. Kijelentette, hogy az április 8-ig hátralévő három hétben minden nap meg kell harcolniuk az igazukért, mert szabad, szolidáris köztársaságot akarnak.
    Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője azt mondta, azért küzd, hogy Magyarország demokratikus jogállam legyen. Egy olyan Magyarországról álmodik, ahol mindenki a tehetsége és szorgalma szerint helyezkedhet el, ahol senkit nem érhet hátrány, ha kritizálja a kormányt, viszont senki nem élvezhet jogtalan előnyt azért, mert a miniszterelnök barátja vagy veje – fogalmazott a képviselőjelölt.
    Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő, az Együtt politikusa azt mondta, ma azok alkotnak többséget, akik azt akarják, hogy “a zsarnok, tolvaj Fidesz tűnjön el a kormányzatból”. Kijelentette, hogy a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás sokaknak adta vissza a kormányváltás reményét, és azt üzente az ellenzéki politikusoknak, hogy működjenek együtt.
    Balázs Péter volt külügyminiszter, a Válasszunk! 2018 (V18) csoport tagja bejelentette, hogy a V18 várhatóan április 4-én megszervezi a listavezetők és miniszterelnök-jelöltek vitáját. Demokráciában e nélkül nincs választás, aki nem jön el, az nem demokrata – hangoztatta. Szólt arról is, a mostani kormány visszaél az ország szuverenitásával, saját hatalmát fitogtatja úgy, hogy mindenkibe beleköt. “Hozzuk végre haza Európát, hogy ne a fiaink menjenek el!” – zárta felszólalását.
    A Szabadság híd pesti hídfőjénél gyülekező tömeg a kezdéskor a Pipa utcáig állt. A résztvevők sok MSZP-s és DK-s, valamint néhány Liberálisok feliratú zászlóval érkeztek. Többen “Talpra magyar!” feliratú, Karácsony Gergely képével díszített táblát tartottak a kezükben. Ez a felirat szerepelt a szónokok előtt is.
    A rendezvényen fellépett Erdős Virág költő, Galkó Balázs, Balázsovits Lajos és Szalay Kriszta színművész, valamint Kollár-Klemencz László énekes, Hajós András dalszerző, műsorvezető és a Padödő együttes.

Forrás:MTI