68 milliónál jár az álláskeresők segítésére gyűjtő Soproni Jóleső Segítség program

_15A6163Decker Ádám világbajnok vízilabdázó indította el a Bajcsy-Zsilinszky utca és a Podmaniczky utca sarkán lévő óriási számlálót, amely a már eddig összegyűlt 68 milliós összeg folyamatos növekedését mutatja a következő hetekben. A HEINEKEN Hungária és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Soproni Jóleső Segítség programjának célja, hogy az augusztus 20-ig tartó akcióban – amelynek során minden eladott korsó Soproni sör árából 10 Ft-ot a programnak ajánlanak -, elérje a 100 millió forintot.

 

Nyári akciója keretében minden korsó csapolt sör árából 10 forinttal járul hozzá az álláskeresők segítéséhez a HEINEKEN Hungária. A június 18-án elindított Soproni Jóleső Segítség akció jelentős támogatást jelent az Ökumenikus Segélyszervezet által 2009-ben indult  „Ygen” programja számára, mely által a program hatékonysága is jelentősen nőhet. Az összegyűlt támogatás mára meghaladta a 68 millió forintot, de a cél, hogy augusztus 20-ra az összeg 100 millióra emelkedjen.

 

A Bajcsy-Zsilinszky utca és a Podmaniczky utca sarkán mától egy óriási számláló mutatja az összeg alakulását. A számlálót elindító csütörtöki sajtótájékoztatón Szűcs István, az Ökumenikus Segélyszervezet álláskeresőket segítő Ygen programjának vezetője elmondta: „A munkanélküliség nem köthető kizárólagosan egyetlen társadalmi réteghez sem, hiszen például idén is több tízezer friss diplomás fiatal került ki a felsőoktatásból, akik máris nehézségekkel találhatják magukat szembe, amikor sok társuk között sikeresen akarnak érvényesülni. A több év után GYES-ről visszatérő anyák helyzete sem egyszerű, amikor 3-6 év után szeretnének ismét elhelyezkedni. A programban dolgozóknak tehát bőven jut a feladatokból.”

 

Decker Ádám, világbajnok és friss EB-ezüstérmes vízilabdázónk az eseményen elmondta: „A munkanélküliség problémája valóban bárkit érinthet, még a legirigyeltebb élsportolókat is, hiszen befejezve az aktív versenysportot, ki kell találnunk, hogy hogyan tovább. Számos sportolótársam sosem próbált korábban munkahelyet keresni, a sportágukon kívül mással pénzt keresni. Azt is tudnunk kell, hogy nem lehetünk jól kereső edzők mindannyian. Bennem is itt motoszkál, hogy befejezve a versenyszerű vízilabdázást, mit is fogok pontosan csinálni. És ha itt tartok majd, biztosan nekem is jól jöhet a segítség.”

 

„Azért döntöttünk amellett, hogy Soproni márkánkhoz kötődően az álláskeresőknek nyújtunk támogatást, mert a munkanélküliség, különös tekintettel a munkaerőpiacon nehezen  állást találó fiatalok problémájára, egész Európát sújtó jelenség, amelynek megoldása közös ügyünk. Örülök, hogy várakozásainknak megfelelően alakul a pénzgyűjtő akciónk, és biztos vagyok benne, hogy partnerünk, az Ökumenikus Segélyszervezet a leghatékonyabban fordítja majd a befolyt összeget az álláskeresők szemlélet- és készségfejlesztésére” – Jan-Willem Van Wensem, a HEINEKEN Hungária marketing igazgatója.

Háttér a Soproni Jóleső Segítség programról:

Az Ökumenikus Segélyszervezet egyik legfontosabb célkitűzése a szegénység elleni küzdelem, ennek jegyében nyújtanak segítséget munkanélkülieknek. A szervezet 2009-ben egy külön álláskeresőket segítő centrumot hozott létre Ygen Humánerőforrás Központ néven, amely az elmúlt években 2000 álláskeresőnek segített jellemzően több hónapon át tartó személyre szabott egyéni foglalkozások keretében. Ezeken a foglalkozásokon a központ szakemberei feltárják a sikeres elhelyezkedés akadályait, és minden támogatást megadnak azok leküzdéséhez. A program hatékonyságát egyedülálló eredményei mutatják: az résztvevők 60-70 százaléka sikeresen és tartósan elhelyezkedett.

A csapolt korsó sörökből befolyó összegből az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai ősztől az ország 10 különböző pontján egész napos rendhagyó állásbörzéket szerveznek, ahol nem a munkaadók, hanem az álláskeresők lesznek a fókuszban. Minden kilátogató ingyenes álláskeresői „kiképzést” kaphat az előadásokon elsajátítható alapoktól egészen a tapasztalt szakemberekkel történő személyes konzultációkig.  Az ország négy városában pedig irodát tartanak fenn, ahol egész évben várják a munkakeresőket.

Akik nem tudnak személyesen eljutni egyik állásbörzére vagy irodába sem, azok számára álláskereső forródrót indul: a telefonvonal végén nagy tapasztalattal rendelkező szakemberektől kaphatnak azonnali és ingyenes tanácsokat az álláskeresők, de a program internetes oldaláról álláskereső kisokos is letölthető sok hasznos információval.

A program nyújtotta lehetőségre a szervezet szakemberei számos felületen igyekeznek felhívni az érdeklődők figyelmét: munkaügyi kirendeltségeken, állásbörzéken valamint Sopronit csapoló helyszíneken kihelyezett eszközökön (tábla, söralátét) és a médián keresztül is népszerűsítik majd a segítő akciót. A Soproni és a Segélyszervezet honlapjain, facebook oldalán is megtalálhatóak a szükséges információk.

A Soproni Jóleső Segítség programnak köszönhetően a Segélyszervezet szakemberei a tanácsadópontokon évente 5-600, a forródróton keresztül pedig 3000-3500 álláskeresőnek tudnak átfogó segítséget nyújtani, míg az Álláskereső roadshow alkalmain 10 helyszínen mintegy 5000 ember tud részt venni, tréningen, egyéni tanácsadásban és előadáson.