5 magyar, akiket a YouTube tett naggyá

Elindult a Ki Mit Tube, Magyarország első tehetségkutatója, amely a YouTube-on zajlik. A kimittube.hu oldalon bárki, szinte bármilyen produkcióval jelentkezhet, hogy az egymillió forint, az autó, és más értékes nyeremények mellett az internet új idoljává válhasson. Az első generációs YouTube sztárok már kivívták maguknak a tekintélyt, a milliós nézettségeket és a hírnevet. Sokan pont úgy, a semmiből kezdték, mint azok a második generációs hősök, akiket most a Ki Mit Tube keres. Ők formálják majd a jövő ízlését. Amíg gyűlnek a produkciók, lássuk, kik a magyar YouTube eddigi legnagyobb úttörői.
Fluor Tomi ma nem lehetne a Ki Mit Tube zsűritagja, sőt talán az ország sem ismerné, ha nincs a YouTube. Ezt Tomi is így gondolja: „Az internetről jöttem, ez nem kérdéses. Amikor a Mizu nézőinek száma a YouTube-on felkúszott három millióra, a média sem tudta megkerülni a dalt. Manapság már pusztán a YouTube használatával hatalmas közönséghez szólhat az ember” – mondta a zsűritag, aki most éppen az új nemzedék videóit értékeli.

Szirmai Gergely ma az ország egyik legsikeresebb YouTube sztárja, csatornáját egy nagyvárosnyi feliratkozó követi. A Hollywood Hírügynökség népszerűségére jellemző, hogy Gergely Twilightról szóló videóját többen nézték meg, mint ahányan idehaza elmentek rá a mozikban. “A Youtube-on ott dől el a sikered, hogy apait anyait odavágsz-e a kamerának és a közönségednek, vagy sem. Nincs cenzúra, nincs megkötés, nincs gát. Csak te vagy meg ők” – mondta Gergő. Ha van ember ebben az országban, aki tudja, hogyan kell profi műsort gyártani YouTube-ra, az bizony Szirmai. Nem véletlen, hogy ő is a Ki Mit Tube zsűritagja.

Boggie,Csemer Boglárka gyermekkora óta énekel, és hosszú ideje aktív tagja a hazai zenei életnek, igazán ismertté azonban a Parfüm című klip megjelenése után vált. Ehhez persze arra is szükség volt, hogy népszerű külföldi blogok is felkapják az ötletes YouTube videót, ezt követően azonban a dalait Boggie néven jegyző énekesnőből egy csapásra “Az éneklő magyar lány” lett. Számára a hazai siker után a nemzetközi már csak egy karnyújtásnyira van.

Pamkutya, a magyar csapat, amely ha kijön egy új számmal, egymillió nézőt biztosan vonz? Igen, a Pamkutyáról van szó. Majka Belehalok című slágerének paródiája eddig 5,8 milliós nézettséget hozott, de a többi videó is csillagászati számokat produkál. Az első kisfilmekben még csak a kutya, Pamkutya szerepelt, aztán a rejtőzködő alkotók, „Béla” és „Pista” is megjelentek minikamerájuk felvételein, valódi identitásukat azonban soha nem fedték fel. Mindez nem izgatja rajongóikat, akik követelik az újabb videókat.

Follow Anna- világszinten népszerűek a szépségápolással foglalkozó tinilányok csatornái, közülük Follow Anna az egyik legismertebb magyar vlogger. Nem árul zsákbamacskát, magát adja videóiban, őszintén oszt tanácsokat másoknak, ha frizuráról, sminkről vagy bármilyen hasznos DIY (Do It Yourself) ötletről van szó. Több tízezer feliratkozója hallgat rá és követi tippjeit, trükkjeit.

A Ki Mit Tube-on kiderül, kik lesznek a jövő YouTube sztárjai. A világ legnagyobb színpadára állva most bárki bizonyíthatja, hogy mire képes. A Puzsér Róbert, Szirmai Gergő, Kovács Patrícia, Sárközi Gyula, Saiid, Fluor Tomi, Péterfy Bori, Mondik Noémi, Puskás Peti, valamint Ács Dani és Tamás Bence Gáspár alkotta zsűri pedig napról napra elemzi a produkciókat. A Ki Mit Tube szeptember 21-én, a YouTube-on élőben közvetített gálaműsorral ér véget. A produkciókat és a bemutatkozó videókat szeptember 13-ig lehet feltölteni az oldalra.

További információ: www.kimittube.hu