5 éves a Kossuth Rádió riportműsora

Farkas Erika Fotókredit-MTVA-Nagy Zoltán

Farkas Erika
Fotókredit-MTVA-Nagy Zoltán

1.253 adás, 500 különböző hely, 7.500 riportalany és több tízezer kilométer. Szokatlan és érdekes helyekre kalauzolja a hallgatókat immár ötödik esztendeje a Kossuth Rádió A Hely című riportműsora. A töretlen népszerűség titka a közvetlen stílus, az egyéni látásmód, a szűnni nem akaró kíváncsiság és az elengedhetetlen humor.

 

–  Május 11-én lesz 5 éve, hogy elindult a műsor – emlékszik vissza Farkas Erika, műsorvezető. – Már a kezdeteknél érződött az átütő siker, amelyet nem igazán tudtunk mire vélni, majd arra jutottunk, hogy a műsor eltalált egy éppen megszülető igényt az ismeretterjesztés és az egyidejű szórakoztatás igényét. Az alapkoncepció az volt, hogy olyan helyekre vigyük el a hallgatókat, ahova egyébként nem jutnának el.

Az alkotók az évek során rájöttek arra, hogy minden helyszín csupa titok, tehát bármi lehet „Hely”.

– Bár eltelt 5 év, továbbra is tele vagyunk ötletekkel. Erős túlkínálat van, és folyamatosan bombáznak a hallgatók is – teszi hozzá Farkas Erika. – Egyik téma szüli a másikat. Arról, hogy melyik témát dolgozzuk fel, mindig a szerkesztőség dönt. A válogatás során egy dolog számít csupán, hogy valakiben kigyúljon a kíváncsiság.

Tavaly az ezredik adás napján jelent meg A Hely címmel 13 riport a L’Harmattan kiadó gondozásában. Akkor arra voltunk kíváncsiak, melyek a slágertémák. – Általában, ami föld alatt vagy ami a levegőben van, ahol pórul járhat a műsorvezető és lehet nevetni vele vagy rajta – mesélte akkor a műsorvezető. A műsor alkotói gyakran járnak veszélyes helyeken és ilyenkor előfordul, hogy életre szóló – nem feltétlenül kellemes – emléket szereznek a stáb tagjai.

– A legendás tűzoltó gyakorlótelep volt a legfélelmetesebb helyem, ahol a sötét, füsttel elárasztott labirintusban, 40 kilós gyakorlóban, bemikrofonozva kúsztam be egy lépcső alá. Eltévedtem és pánikrohamot kaptam. Úgy kellett kihúzni a füstből. – idézi fel emlékeit a műsorvezető. – Gyakran dolgozunk fel megható témákat is A Helyben, amely elesettekről, betegekről, gyerekekről, vagy szegényekről szól. Nehéz szakmai feladat az ilyen riport, mert meggyőződéssel vallom, hogy akkor készül jó, megrendítő, hatásos, és hatékony műsor, ha a műsorvezető, riporter nem sír együtt az alanyokkal. Ugyanakkor nagyon figyelni kell mind a szereplők, mind a hallgatók érzékenységére, semmi sem lehet félreérthető vagy olcsó.

A Hely szerkesztői: Bak Anita, Kiss Bea, Kiss Rita, Felszeghy Csaba, Mohácsi Edit, Schweier Rita, Pálfi Balázs, Varga Júlia, Vágner Mária. Műsorvezető Farkas Erika. Gyártásvezető Rubin Gabi.

„Best of” születésnapi válogatás A Hely című riportműsorból május 12-én, kedden és 13-án, szerdán 11:07-kor hallható a Kossuth Rádióban

A Hely-Munkagépek-fotókredit-MTVA

A Hely-Munkagépek-fotókredit-MTVA