A Hallgass Hazait műsorban járt Lajtai Kati és Szakonyi Milán

 A Hallgass Hazait műsorban járt Lajtai Kati és Szakonyi Milán – ketten a Budapest Voices kórusból. Friss kiadvánnyal jelentkeztek, ezúttal egy magazin készült, amiben a kórustagok, a feldolgozott dalok eredeti előadói szerepelnek exkluzív anyagokkal, a kiadvány melléklete pedig a Budapest Voices lemez.

Az a capella előadáshoz, és a kórus tagjaihoz is párosul az elegancia, de underground kedvencek feldolgozásairól lévén szó, fesztiválokon is találkozhattunk már az előadással.

A Budapest Voices megtalálja a módját, hogyan hívja fel magára a figyelmet: Legutóbb Budapesten, a Szent Gellért téri metrómegállóban adtak reggeli koncertet a járókelőknek. Szép számú közönség gyűlt össze, a kórus pedig természetesen a Metróhuzat című dalt is előadta. Ahogy Lajtai Kati mondja: “Milyen jó, hogy vannak olyan emberek – akik nem olyanok mint én -, hogy időben indulnak el ide-oda-amoda, és belefér nekik az a pár perc, amíg megállnak, és megnézik, hogy mi történik…”

A lemezbemutató közeledik, október 22 Akvárium Klub – meglepetésekkel.

Bíró Eszter az Állati Zenés ABC-ről: “Húsz éve vagyok a pályán, de ilyen élmény most ér először engem, hogy a koncerteken van olyan gyermek, aki kívülről fújja az összes dalt – de az elejétől a végéig, pedig nem lehet azt mondani, hogy nagyon könnyűek a szövegek… Az is nagy érzés, amikor látom, hogy a szülők nem alszanak el a koncert alatt, hanem ők is röhögnek velünk együtt, és élvezik ezt az 1 órát, ugrálnak a saját gyerekükkel…”

A színpadon a sokféle hangszer mellett különleges hangzásbeli megoldások is megjelennek, amik nagyon mókásak is egyben. “A gyerekeknek minimum olyan zenét kell átadni, amit a felnőtteknek – a zenei ízlést is formálni kell.”

Az Állati Zenés ABC-vel már Klubkocerteken is lehet találkozni: “Ez egy kicsit bizalmasabb, és minden alkalomra tartogatunk egy meglepetést, legutóbb például ősbemutatót tartottunk, az Állati Zenés ABC 2-ről már játszottunk egy új dalt…”

A színésznő-énekesnő azt ígéri 1 év múlva jön a folytatás – az Állati Zenés ABC 2. Aki még nem találkozott a kiadvánnyal, ne csak egy lemezt keressen, az Állati Zenés ABC egy képeskönyv, cd melléklettel.

BudapestVoices