400 milliós rezsipályázat 2015-re a közösségi tévék és rádiók számára

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ez évhez hasonlóan 2015-re vonatkozóan is 400 millió forintos kerettel írja ki az úgynevezett rezsipályázatot a közösségi televíziók és rádiók működési és üzemeltetési költségeinek finanszírozására a Magyar Média Mecenatúra program keretében.

    A maximális támogatás havi összege a közösségi televíziók esetén 600 ezer forint, a közösségi rádióknál 500 ezer forint, a kisközösségieknél 400 ezer forint – közölte az NMHH pénteken az MTI-vel a Médiatanács legutóbbi üléséről tájékoztatva.
A működési és üzemeltetési költségek finanszírozására kiírt pályázat négyfordulós, az első beadásra november 6-án kerül sor, a második fordulóban december 4-ig, a harmadik fordulóban 2015. január 8-ig, a negyedik fordulóban február 5-ig lehet pályázni. A pályázati felhívás keddtől érhető el az NMHH honlapjáról – áll a közleményben.
A Médiatanács ezzel a támogatási formával a médiapiac sokszínűségének fennmaradását ösztönzi, hiszen a pályázat nélkül ezeknek a kis médiaszolgáltatóknak a helyzete könnyen ellehetetlenülne – fűzték hozzá.
A Médiatanács vizsgálatot indít a Class FM-en az ELTE gólyatáborában történt nemi erőszakkal kapcsolatban elhangzottak miatt; a közlemény szerint az eljárás a Class FM Morning Show című, szeptember 1-jei műsorában elhangzottak miatt indul. Azt vizsgálják, történt-e jogsértés, amikor a műsorvezetők az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar gólyatáborában történt nemi erőszakról szóló hírt kommentáltak “sajátos módon, nagy felzúdulást keltve és számos hallgatói panaszt generálva”. Az eljárás lezárására a médiatörvény 40 napot szab meg, amely indokolt esetben további 30 nappal meghosszabbítható – tették hozzá.
Két film azonnali támogatásáról is döntött a Médiatanács. A Neumann János-pályázat eheti fordulójában egy magyar előadóművészekről szóló, 35 részes online rövidfilm-sorozat terve nyert, amelyet az A38 honlapján lehet majd megtekinteni a már korábban is támogatott Kortárs Könnyűzenei Archívum bővítéseként. Az Escher Károly-pályázaton ezúttal egy ismeretterjesztő film terve kapott támogatást; a film az M4-es autópálya építésekor napvilágra került nyolcezer éves régészeti emlékeket mutatja majd be.

Forrás:MTI