40 milliós kárt okozott a vihar

2 évvel a pusztító dunai árvíz után ezúttal a szerdai vihar okozott súlyos veszteségeket a kajak-kenu sportágnak. Igaz, ezúttal nem a klubokat érték komoly károk, hanem a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) központi bázisát, a Csepelen található Kolonics György Vízisport Központot. Megsemmisült jó néhány válogatott versenyző hajója és több épület is megrongálódott.
kajak
A Gubacsi híd lábánál található vízitelep mindössze 5 éve épült fel, ráadásul a válogatott versenyzők központi bázisán az elmúlt hónapokban jelentős bővítés történt, a tegnapi vihar tehát a legrosszabbkor csapott le. Összesen négy fát csavart ki gyökerestül az orkán erejű szél, ezek közül két óriási jegenye a szomszéd telekről dőlt át a kajak-kenu telepre. Az udvari tárolókban tartott milliós értékű versenyhajók jelentős része használhatatlanná vált.

„Sajnos megsemmisült a bakui győztes Dudás Miklós- és a kenus Nagy Péter hajója, valamint az Európa Játékokon nyertes férfi egység vadonatúj négyese is – mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára. – Jelentősen megrongálódott a műhely teteje és ráesett egy fa az új épület áramelosztójára is, így a telepen jelenleg nincs áram. Ez utóbbi probléma remélhetőleg péntekre megoldódik és utána megkezdődhet az épületek helyreállítása.”

Csütörtökön egész nap zajlott a kármentesítés a telepen. A munkában a profi szakemberek mellett részt vett a központban edzőtáborozó világbajnok kenupáros, Vasbányai Henrik és Mike Róbert, valamint az MKKSZ valamennyi férfi munkatársa is.

„A legfontosabb, hogy a válogató előtt álló sportolóink felkészülése nincs veszélyben, a szövetség a tartalék hajóiból tudott megfelelő sporteszközt biztosítani a számukra. A tönkrement hajókat ennek ellenére minél előbb pótolnunk kell és a megrongált épületeket helyreállítását is elkezdjük. ” – tette hozzá Schmidt Gábor.

Az MKKSZ-nek a hajókra és az épületekre is volt érvényes biztosítása, így a szövetség bízik abban, hogy a körülbelül 40 millió forintos kárt a biztosító megfizeti majd.