34. HE-DO Mátrai Hegyiverseny-Még mindig lendületben

Bár szombat estére harminchatan maradtak versenyben a 34. HE-DO Mátrai Hegyiversenyen, az éjszaka nem telt el hasztalan, és vasárnap reggelre már negyvennégyen álltak rajthoz a hegyi bajnokság következő, negyedik futamának első időmérőjére.

 

Elsőként ismét a Hankook Racer Cup versenyzői vágtak neki a még hideg pályának. Ezúttal Somogyi Márknak sikerült a legjobban a próba, 3:18,72 perccel adta meg az alaphangot a mai napra márkatársainak. Boldizs Bence lett a második 0,328 másodperc hátránnyal, a harmadik legjobb időt pedig György Gábor autózta.

 

A túraautósoknál Nagy Norbert ott folytatta, ahol tegnap abbahagyta – 2:40,688 perccel futott be tizenhármuk közül leggyorsabbként a célba. Bódis Kálmán és Turán Frigyes volt mögötte a sorrend. A negyedik helyre a szombaton időnként technikai problémákkal küzdő lengyel Grzegorz Duda jött fel, őt Gáspár Csaba és Gál Szabolcs követte.

Tovább csökkent a pályacsúcs! A formaautós Josef Beres jun. 2:26,792 percre faragta le eredményét az 5410 méteren. Mögötte Milos Zmeskal és Miroslav Ciliak végzett.

A Hegyi Kupában Szekeres Péter folytatta szombati menetelését. Ideje (2:52,465) ugyan még csak megközelítette előző napi legjobbját, de első próbálkozásra ez sem volt rossz. Ahogy eddig is, Strider Zoltán és Lángi Attila követték Szekerest gyorsaságban. Szabó Attila, Somogyi Zoltán, és Jozef Beres voltak a további helyeken.

Zoltán Kevin autójának a féltengelye eltört útközben, emiatt kicsit elvitte a korlátot, a lehozatala és a korlát kijavítása némi időbe telt, néhányan új rajtot kaptak. Krizsán Péter, Tóth József Yondi és Palasics László sem fejezte be ezt az időmérőt.

Egyre jobbak az idők

 

Boldizs Bence igen megnyomta a második időmérőt, 3:13,815 percet teljesített a 24-es úton. Ez két másodperccel kevesebb eddigi legjobb idejénél. Somogyi Márk is javult pár másodpercet, de ez a második legjobb időre volt elég. György Gábor stabilan tartotta a harmadik helyet.

A túraautóknál változás történt az élen: Bódis Kálmán csodálatos 2:36,771 perccel lett a leggyorsabb, 1,4 másodpercet vert Nagy Norbertre. Bódisnak úgy látszik, jót tesz, hogy ezüstnyilával a futam után taxiztat is. A lengyel versenyző, Grzegorz Duda egyre javul, most már a harmadik időt futotta, és Gál Szabolcs is előrébb tört, negyedik lett. Őket Turán Frigyes és Gáspár Csaba követte.

 

Josef Beres junior ebben a felfutásban már 2:26 alá szaladt, 2:25,941 perccel uralja a mezőnyt, és a formaautós kategóriát.

A Hegyi Kupában Szekeres Péternek most nem sikerült jó időt futnia, helyét Strider Zoltán vette át, 2:52,228 perc alatt végzett a távval. Lángi Attila lett a második, Szepesi Péter pediga harmadik. A legjobb Ladás Faragó Richárd lett.

 

Az időjárás továbbra is kegyes a versenyhez, süt a nap, száraz a pálya.

Faragó Richárd

Nagyon tetszik a verseny. Nagyon jók a pályák, a szerelőcsapat is nagyon jó munkát végzett. Jó futómű van a kocsi alatt, úgyhogy élvezzük. Egyelőre úgy néz ki, hogy elsők vagyunk a Lada Kupában, majd meglátjuk, hogyan sikerül. Tegnap harmadikok lettünk, elmaradtunk 1,2-vel az első helytől, de próbálunk gyorsulni. Ez egy hátsókerekes autó, nagyon csúszkálunk, de megyünk, amennyire lehet.

Lángi Attila

Még nem estünk ki, meglepő fordulat. Pedig ilyenkor már réges-rég ki szoktunk esni. Ja, hogy ez nem rali? Akkor ezért nem estünk ki. (nevet) Itt az utolsó próbán megpróbáltunk kicsit keresztbe-kasul menni, megdöbbentett, hogy mennyire nem ment, úgy tapadt, mint az állat. Most jön két nehéz kör, itt muszály lenne felállni valami dobogóra. A dobogó az jó hely.

 

Szekeres Péter

Ezen a pályán most megyek másodjára. Két évvel ezelőtt az Eger Rallye-n voltam előfutó. A pálya nagyon tetszik, jókat is megyek, a tegnapi napot megnyertem. Az autó hibátlanul működik, eddig még csak a felnikről töröltük le a fékport. Tetszik a rendezés, sok a néző, őket is próbálom kielégíteni, keresztbe autózás volt – halkan megjegyzem. Szerintem máskor is jövök, és meggondolom azt is, hogy más hegyiversenyeket is kipróbálok.

Zoltán Kevin

Az első körben eltört az autónk féltengelye és az összekötőnk, azt sikerült orvosolnunk. A második körben az utolsó három kanyarban meg kiugrott a váltóbovdenem a helyéről, nem tudtam váltani. A következő futamon már jobban teljesítek majd.

 

 

Túri Tamás

Mennék szívesen, de nem tudok, mert nincs rá lehetőségem. A Legendre gyúrunk, hogy hátha oda tudok valami normálisabb autót szerezni.

Pályacsúcsok futama

 

A Hankook Racer Cup vasárnapi első versenyfutamán Boldizs Bence nem engedte ki kezéből a vezetést, 3:13,286-tal övé lett a legjobb idő. Mögötte 2,7 másodperccel Somogyi Márk állt. Kismarthy-Lechner Gábor erre a felfutásra összeszedte magát, és a harmadik legjobb időt autózta.

A túraautók kategóriájában Bódis Kálmán új kategória pályacsúcsot állított fel, 2:35,340 perccel adta meg az alaphangot a futamra. Ez jobb, mint Turán Frigyes eddigi pályacsúcsa. Nagy Norbert ezúttal hiába igyekezett, 2:37,192-vel ért csak fel. Mindenestre a következő versenyfutamban nagy csatára számíthatunk a két aranyra esélyes között. Gál Szabolcs is odataposott, a harmadik helyet szerezte meg. Turán Frigyes, Grzegorz Duda, Gáspár Csaba lett a további sorrend.

 

Josef Beres junior annak ellenére, hogy saját bevallása szerint már nem akart javítani idején, azért több mint hét tized másodpercet így is gyorsult. 2:25:216 percnél jár most a pályacsúcs…

Szekeres Péter ugyan picit megingott a második időmérőn, de az első versenyfutamra visszatért a régi lendülete és leggyorsabbként végzett a Hegyi Kupában, 2:49,352 perccel. Strider Zoltán lett a második több mint három másodperc különbséggel, a harmadik helyre Béres Jozef jött fel. Lángi Attila autójából olaj folyt ki a pályára – a versenyző kiesett, a pályát kis ideig takarították. A legjobb ladás Ózsvári József lett.

Kismarthy-Lechner Gábor

Mi a Hancook Racer Cup-nál úgy gondoltuk, ez a hegyiverseny ragyogó lehetőség arra, hogy a pilótáink kimozduljanak a komfortzónájukból. Nyilván nagyon nehéz dolgunk van, mert a pályán vannak bukóterek, és egy hiba nem büntet annyira, mint itt a hegyen. De bevállaltuk ezt a kockázatot, mert szeretnénk megmutatni, hogy hegyen is gyorsak vagyunk. Nagyon jó rendezésű a verseny, nagyon élvezzük, hogy itt lehetünk. Azt gondolom, annak ellenére, hogy ezek nem tartoznak az erős autók közé, azért kanyarsebességük ezeknek az autóknak is nagyon jó, és tudunk egy kis show-t mutatni a nézőknek. Nagyon örülünk, hogy ennyien kint vannak. Szuper a hétvége, még egy felfutásunk van hátra.

Utolsó lehetőség

 

Hogy még izgalmasabb legyen a hétvégi 34. HE-DO Mátrai Hegyiverseny, a vasárnapi utolsó felfutás kezdetekor csepegni kezdett az eső. Szerencsére a futam közepére el is állt.

A Hankook Racer Cup-ban Boldizs Bence a végére kitermelt még egy 3:13-as időt a felfutásból, őt Somogyi Márk és Kismarty-Lechner Gábor követte. Takács Balázs, György Gábor és Kovács Zoltán a további sorrend.

Bódis Kálmán és Nagy Norbert túraautós csatájában négy tized másodperc döntött Bódis Kálmán javára. Minkét eredmény 2:37 perces, úgyhogy valószínűleg ebben a körben már a biztonságos célba érésre inkább koncentráltak a versenyzők, nem csak a csúcsok döntögetésére. A harmadik legjobb időt Grzegorz Duda futotta. Gál Szabolcs a negyedik, Turán Frigyes az ötödik, Gáspár Csaba a hatodik lett.

 

A formaautós Josef Beres jun. 2:26,329-es időt ment. Kétszer kellett elrajtolnia, mert kategóriatársa technikai hibája miatt elsőre nem tudott zavartalanul végigmenni a pályán.

A Hegyi Kupában Szekeres Péter, aki először versenyez ezen a pályán, töretlenül haladt a győzelem felé. Ő is lassult picit, de az első helyhez a 2:50,888 perces idő is elégnek bizonyult. Strider Zoltán, mint állandó üldözője ezúttal is a második helyre futott be. A harmadik legjobb időt Szepesi Péter futotta, További sorrend: Jozef Béres, Szabó Attila.

 Bódis Kálmán pályacsúccsal nyerte a túraautósok futamát

 

A 34. HE-DO Mátrai Hegyiverseny második versenynapján, vasárnap, népes nézősereg előtt a túraautósok élmezőnyének küzdelme hozta a legnagyobb izgalmakat. Bódis Kálmán az első versenyfutamban 2:35,340 perces időt futott, ezzel megdöntötte Turán Frigyes 2008 előtt beállított pályacsúcsát. Ezt az időt kellett volna a címvédő Nagy Norbertnek túlszárnyalnia az első helyhez, de sem az első, sem a második próbálkozásra nem sikerült megelőznie Bódist, meg kellett elégednie az ezüsttel. Kettejük között 2,237 másodperc döntött két futam után. A dobogó harmadik fokára Gál Szabolcs állhatott fel.

            Az abszolút pályacsúcsot ifjabb Josef Beres futotta meg 265 lóerős Tatuusával, 2:25,216 perc lett a mezőny legjobb eredménye. Beres ezzel az eredménnyel csont nélkül nyerte meg a formaautósok versenyét ezen a napon is.

            A Hankook Racer Cup-ban Boldizs Bence győzedelmeskedett Somogyi Márk és Kismarthy-Lechner Gábor előtt.

            A Hegyi Kupában Szekeres Péter hozta el az aranyat, összetettben négy és fél másodperccel lett jobb eredménye, mint Strider Zoltánnak. A harmadik helyet a szlovák Jozef Beres szerezte meg.

            Érdekesség, hogy pont tíz évvel ezelőtt is Bódis Kálmán győzött a túraautók között vasárnap, akkor 2:39,762 percet futott Porsche 996-osával. A formaautók mezőnyében a 2007-es parádi vasárnapi futamon Chanoch Nissany lett az első 2:34,169 perccel, egy Nissan AER-rel.

 

 

Bódis Kálmán

A vége nagyon jól sikerült, mert nyertem egy versenyt. A hétvége is rendkívül jól sikerült, nem volt zuhé, mint tavaly. Rengeteg látogató is volt, és az ő örömükre autóztunk. Meglepődtem magamon, nem gondoltam, hogy 35,1-et fogok menni, és megdöntöm Turán Frici pályacsúcsát.

 

Boldizs Bence

Mindkét napot nagyon élveztem, fenomenális volt az autó a hétvége alatt. Sikerült nekem is összetenni jó 8db felfutást, ebből 7-et sikerült megnyernem, azt az egyet is azért nem sikerült, mert dupla sárga zászlót kaptam és el kellett, hogy vegyem. A csapat nagyon jó munkát végzett. Szerencsére összejött minden és nagyon boldog vagyok. Reménykedem, hogy jövőre is itt tudok lenni!

Gáspár Csaba

Nagyon jó volt a hétvége. Szombat az állítgatással és a kocsi ismerkedésével telt, hiszen tavaly itt Parádon ültem utoljára autóban. Az egy év kihagyás a reflexeknek sem tett jót. Vasárnapra már összeértem az autóval, jól be tudtuk állítani és minden rendben volt. Pozitívan zártuk ezt a hétvégét és köszönöm mindenkinek. Ebben az évben valószínűleg elrakjuk télire az autót és csak jövőre megyünk vele. Semmi baja nincsen, reméljük, nem is lesz.

 

Gál Szabolcs

Jól mentem, jól éreztem magam az autóban, javítottam. Frici most nem boldog, de tegnap ő örült, ma én örülök. Kezdünk összebarátkozni az autóval. Persze még mindig tartok tőle egy kicsit, lehetne gyorsulni, de Zolinak meg kellett ígérnem, hogy épségben hozom vissza. Hogy mikor ülök legközelebb versenyautóba? Talán azt mondhatom, hogy Parád lesz jövőre is, hogy a kettő között mi lesz, azt csak Zoltán tudja.

Josef Beres jun.

Nem gondoltam, hogy ilyen jó időt fogok menni. A tavalyival ugye nem lehet összehasonlítani. Én harmincas idő körül gondoltam a csúcsot, annyit is mentem az első tréningen. Minden körben gyorsultam és gyorsultam: ma az első körben 25-ös időt autóztam, a második futamon már visszavettem, mert az már nem osztott-nem szorzott, az abszolútot megnyertük. Jövőre mindenképpen eljövünk, ha lesz ez a verseny, de nagyon örülnék, ha belemennénk a közös bajnokságba, mert mindenkinek tetszene ez a pálya.

 

Jozef Béres

Nagyon szép hétvége volt, főleg a fiamnak, gratulálok neki. Én csak úgy jöttem, hogy kiteszem az autót kiállítani, aztán rábeszéltek, ne csak előfutóként menjek. Tréning nélkül. Mindig gyorsabb és gyorsabb voltam, a végén, amikor a leggyorsabb akartam lenni, még az ékszíjam is leesett, ezért egy másodpercet rontottam. Nagyon jó a pálya, nagyon jó volt a hangulat, köszönjük.

Ózsvári Róbert

Nem számítottam erre az eredményre. 2008-ban ültem utoljára autóban, ez most lett kész, teljesen újonnan összerakott autó. Csodálkozom magamon nagyon. Amióta itt hegyiverseny van, ide járunk gyerekkorom óta. Ez a kedvenc pályám. A Zsiguliban ülni pedig mindig jó.

 

Csúcsidő csúcsautóban

 

A felújított parádsasvári pálya legjobb idejét ifjabb Josef Beres állította be és javítja felfutásról felfutásra. A vasárnapi futam második időmérője után 2:25,941 percnél tart, és még előtte van a két versenyfutam. Ekkor kérdeztük röviden.

Most 2 perc 25-nél tartasz, szerinted hova lehet még gyorsulni?

Gyorsulni elsősorban már csak új gumikkal lehetne. Nagyon régi gumikkal megyek, van rajtuk legalább öt verseny. Van többféle keverékű gumim, de mindben nagyon sok verseny van. Az új gumi körülbelül két másodpercet jelentene. De nem is akarok igyekezni, nem szeretnék még lejjebb menni, mivel nagyon oda kell figyelnem a jövő heti versenyemre, az Európa-bajnokságra. Ezzel az idővel nagyon elégedett vagyok.

 

Az autóról mit lehet elmondani?

Ez olasz gyártású autó, egy Tatuus, ami nem hegyi, hanem pályaautó. Tavaly vettük ezt az autót, 2012-es évjárat. Nagyon sokat kellett dolgozni rajta ahhoz, hogy hegyen lehessen vele menni, semmiféle beállítást nem adtak hozzá hegyre. Fejlesztünk, próbálkozunk, és szerintem már eltaláltuk a beállításokat, nagyon jól működik.

Hány lóerős?

Azt kell tudni, hogy ebben gyári Honda motor van, 200 lóerős gyárilag. Ebben a formula kategóriában meg vannak engedve bizonyos fejlesztések, úgyhogy a kocsi most 265 lóerő lett. Ez sem egy erőgép, de 540 kiló, és a súly-lóerő aránya nagyon jó.

 

Mennyire hasonlít a jármű, a Le Mans-ban is versenyző autókra?

Nagyon eltérő azoktól, mert ez kupás autó. Ha úgy vesszük, ez egy filléres autó, olyan gyerekeknek, akik tanulni akarnak.