33. Mátrai Hegyiverseny-Versenyfutamok vasárnap

  1. nap – vasárnap versenyfutamok

Az eső a tegnapi naphoz hasonlóan vasárnap sem kegyelmezett a versenyzőknek, akik már némi tapasztalattal a birtokukban vághattak neki a pályának, tovább küzdve az időjárási elemekkel és a határaikat feszegetve az új pályán.

Sajnos a mostoha időjárásnak köszönhetően a parádsasvári versenypályán – az új időszámítás első versenyhétvégéjén- nem lehetett összehasonlítani az időeredményeket, nem tudhatjuk, hogy a felújítással mennyit gyorsult a pálya. Az azonban biztos, hogy egyöntetűen minden versenyző örült, hogy autózhatott a megújult pályán! Talán majd újabb tíz, húsz, harminc év elteltével ők is szívesen mesélik, hogy részt vettek ennek a most megújult tradicionális rendezvénynek az első versenyhétvégéjén!

IMG_4554

A Hegyi Kupában ismét a Zengő Motorsport régi versenyzője Gál Szabolcs volt a leggyorsabb SEAT LEON-jával. A Hegyi Kupa értékelésében senki sem teljesített rajta kívül három perc alatti felfutást.

A Hegyi Kupában a LADA-sok között Vörös Gábor vitte el a pálmát egy 2107-es volánja mögött. Az F-1400cm3 kategóriában a jó kis öreg Suzuki Swifttel Kern István, az F-1600-ban egy Honda CRX-el Hámor Iván, míg az F-2000 kis BMW-s háziversenyben Szepesi Péter volt a leggyorsabb. Az F-3500-ban pedig, Keskeny László is sikeresen teljesítette a versenyt a mérges hangú Audival.

IMG_4553

Az OB értékelésében a tegnapihoz hasonlóan ez is Nagy Norbi nagy napja volt, aki ismét toronymagasan a leggyorsabbnak bizonyult a SEAT LEON Cup Racer-el, maga mögé utasítva a négy kerék meghajtású ellenfeleket! Rajta kívül csak Kavecz Istvánnak sikerült 2perc 50 másodperc alá szorítani a felfutás idejét az egész hétvégén.

A kisebb kategóriákban az F-1600cm3-ben Suzukis sikerek születtek. A régi motoros Farkas László végzett az élen, a Swift Cup Europe junior bajnoka Benyó Máté előtt. Őket az argentin WTCC-s futamra „tréningező” ifj. Ficza Ferenc követte, aki ezúttal egy régi Lotus Elise versenygépet kormányzott.

Az F-2000-ben Gáspár Csaba és az Alfa Romeo156-os küzdött meg a leggyorsabban a heggyel és az esővel.

Az F-3500-ban a két legendás német hátsókerekes márkát mérte össze Kavecz István és Bódis Kálmán, akik szintén régi „bútordarabnak” számítanak a parádsasvári pályán! Ezúttal Kavecz és a BMW jött ki győztesként az esős összecsapásból.

Az egyetlen talpon maradt formaautóban Balatincz Zoltán teljesítette a vasárnapot.

Kimondott dicséret illeti a Hankook Racer Cup két hölgyversenyzőjét is, György Anettet és Krajnyák Petrát, akik sikeresen teljesítették életül első hegyiversenyét a zord körülmények között!

A legendás versenypálya újraéledt!

 Találkozzunk 2017-ben a 34. Mátrai Hegyiversenyen!

A 2. nap, 1. verseny után mondták…

Turán Frigyes (Ford Fiesta R5): „Minden rendben van, úgy gondolom, egy ilyen rali specifikációjú autóval, ez több mint ami várható. Nekünk nagyságrendileg olyan 280-290 lóerő áll rendelkezésünkre, az eredmény tökéletes, az autó nagyon jó, megfelelő beállítást találtunk a vízre is. Úgy érzem, ma teljesen hibamentesen megyek, 1,5-2 másodperc van a második tréninghez képest, szóval pontosan annyit tudok jönni, talán ha nagyon erőlködök, akkor még egy fél másodperc lenne ezen a 6 kilométeren. Így is a határokat feszegetem, a második helyen állok, ami egy fantasztikusan jó eredmény. Ha lesz még ilyen hegyi verseny, akkor lehet, hogy egy kis erőt még belepumpálunk… Alapvetően mi ezt egy tesztnek szántuk a német világbajnokság előtt, így a vizes beállításaink már biztosan megvannak!”

Kovács Endre (BMW M3 DTM): „Nagyon jó eddig a mai nap, az időjárást leszámítva. Nagyon szeretem a parádi pályát, a vízátfolyásokra pedig számítani kell.”

Kavecz István (BMW): „Az első tréning annyira nem tetszett, nagyon csúszkáltam, így még állítottunk az autón. Az első futam jól sikerült volna, ha nem áll le a kocsi menet közben. Sajnos elment az áram és újra kellett indítanom a pálya egyharmadánál, elment vele egy csomó idő. Sajnos a probléma okát nem tudjuk. Igazából most már mindegy is, nem lett végül annyira rossz az idő. A másodikban jobbat megyek, 2-3 másodperccel, meglátjuk, majd sietünk!”

Vörös Gábor (Lada 2107): „Nagyon tetszett a pálya, az egész nap! Végre felmehettem úgy is ezen a hegyi szakaszon, hogy le van zárva, ez egy gyermekkori álmom volt. Nagyon jó az aszfalt is, eleinte meg voltam ijedve, hogy a vizes pálya csúszni fog, de szerintem borzasztóan jó az összetétele. Minden versenyzőtársam így gondolja, akivel beszélgettem, rosszabbat vártunk tőle. Az esős körülmények pedig mindenkinek ugyanaz, ugyanúgy csúszik a pálya. Teljesen eláztunk, csak ezért nem örülünk neki. Az eredményekről csak a nap végén szeretnék beszélni, de eddig meg vagyok elégedve…”

Gál Szabolcs (SEAT Leon): „Jó volt, bár lehetett volna sokkal jobb is… Sajnos a két legfontosabb kanyar előtti kijáratot elrontottam, lementem a murvás részre, benne maradt 2,5-3 másodperc. Ez van, ilyen a hegyi verseny, ha az ember erőlteti, akkor benne van a pakliban, ha viszont jól jön ki a lépés, akkor egy nagy idő lett volna. Kockáztattam, ez van!”

Farkas László (Suzuki Swift): „Ez egy új építésű autó, teszt jelleggel jöttünk, de érezhetően egyre jobb lesz. Nagyon örülök, hogy újra van Parád, mióta nem versenyzek, azóta kezdtem az autót építeni. Szerencsére egyre jobb, egyre többet mertem elvállalni. Igazából még nem ismerem az autót, nem tudom mennyi a határa…”

György Anett (Lotus Elise): „Ez az első hegyiversenyem, még sosem versenyeztem ilyen futamon, ezért meglepően tetszett. Különösen nagy kihívás volt a számomra ez a hétvége, mert esőben sem versenyeztem még sosem. A tegnapi eredményemmel nagyon meg vagyok elégedve, sikerült felférnem a dobogóra, harmadik lettem. A mai nap a negyedik helyen állok, de még nem adom fel, mindent megpróbálok a második futamon, mert nem sok a lemaradásom.”

Krajnyák Petra (Suzuki Swift): „Elsőnek kicsit ijesztőnek tűnt ez a hétvége, mert sosem mentem még hegyiversenyen és esőben sem, de ahogy telt az idő, egyre jobban élveztem. Próbálom feszegetni a pálya és a saját határaimat, aztán reméljük a legjobbat. Elsősorban egyéni célt tűztem ki, úgy jöttem ide, hogy eldöntöttem valamit, és ezt tegnap sikerült megvalósítanom. Bárhogy is sikerül ez a második nap, meg leszek elégedve azzal, ami történt, és amit teljesítettem. Tegnap dobogóra állhattam, remélem ma is így lesz!”

Szepesi Péter (BMW E30 320 iS): „Minden tökéletes, hál’Istennek eddig minden jó, de nem szeretném elkiabálni… Még egy futam van hátra, a pálya minősége jó, a vízátfolyásokon pedig óvatosan kell menni.”

Az 2. nap végén mondták…

Nagy Norbert (SEAT Leon CUP Racer): „Pontosan ugyanúgy sikerült, mint az első felfutás, tehát több nem nagyon volt benne. Számítottam rá, hogy a többiek is jobban mennek, ahogy javul az idő, ezért Bongó nagyon megközelített, de szerencsére az első felfutáson bezsebelt előnyöm elég volt, így megnyertem. Úgy jöttem, hogy szeretnék az első-háromban végezni, ez ahhoz képest elég jó lett!”

ifj. Kanyik Antal (Lada 21074): „Nagyon jó volt a hétvége, bár furcsa volt, hogy nem ülnek mellettem és nem mondják az információkat. A végére már megtanultam a pályát, így sokat javítottam, és esőben is szeretek menni, de megfelelő abroncsunk nem volt, mert a megvágott intermedia most kevés volt.”

Kovács Endre (BMW M3 DTM): „A verseny nagyon jól sikerült, bár az időjárás nem volt kegyes hozzánk, így nézőszámban nem döntöttünk csúcsot. Azt gondolom, elindítottunk egy folyamatot, hogy évről-évre újra ide látogassanak az emberek.”

Turán Frigyes (Ford Fiesta R5): „Nagyon jó volt, igaz még eshetett volna egy kicsit az eső… Alapvetően azt gondolom, hogy ezzel az abszolút harmadik hellyel meg vagyok elégedve, nem vártunk ilyen eredményt. Tudjuk, hogy nagyon erős ez a mezőny, illetve erősek az autók. Szárazon biztosan nem tudtam volna ilyen eredményt elérni. Egy tökéletes hétvégén vagyunk túl, nem volt semmilyen technikai problémánk, és ma én sem hibáztam, mint tegnap, amivel időt vesztettem. Boldogok vagyunk, mert kihoztuk a maximumot az autóból és magamból is.”

Kavecz István (BMW): „Az utolsó felfutás nagyon jó volt. Az elsőben volt egy kis műszaki gondom, a másodikra megoldottuk azt a problémát, amivel egész hétvégén küszködtem. Most végre sokkal jobb időt mentem, mint eddig.”

Lángi Attila (BMW Z4M): „A mai nap jó volt, de a tegnapi borzalmas. Nem volt megfelelő gumink, a nélkül pedig veszélyes volt. Mára vettünk abroncsokat, így már jobban működött. Még most sem tudom a pályát, nem megy, kellene valaki, aki navigál, mert nem találok fel.”

 Strider Zoltán (Mitsubishi Lancer Evo IX.): „Nagyon jól éreztem magam, és igazából ez volt a lényeg! Tesztként fogtuk fel, vizes körülmények között nem tudtam még menni ezzel az autóval, bár a rutinommal tudtam volna ellensúlyozni. Az időjárás miatt nem jött annyi néző, mint szerettük volna, és hiányoztak. Belülről nagyon élveztem és elégedett vagyok az eredménnyel.”

Gáspár Csaba (Alfa Romeo 156 TS): „Nagyon jó volt a futam és az autóm is! Nagyon örültünk, hogy ilyen szépen megcsinálták a pályát, az út, a szalagkorlát tökéletes. Régen mentem az autóval, hozzá kellett szoknom, a végére már jól éreztem magam benne. Élvezetes volt felmenni, még ebben a szakadó esőben is. Az autó tökéletes, a csapat jó munkát végzett!”

ifj. Ficza Ferenc (Lotus Elise): „Nagyon élveztem! A cél az volt, hogy itt legyek és menjek fel és le. Megszerettem az autót, pedig még csak most tettem meg vele az első kilométereket. Azt a tempót, amit én szerettem volna menni, arra elegendő volt. Pályán kicsit nehéz megtanulni egy autót, kicsit rátartással kell menni, és nagyon fura volt, hogy nehezen fértem el benne még én is, pedig nem vagyok egy nagydarab. Ha lesz újra Parád, szeretnék jönni, talán Orfűre is!”