2017 végéig be kell zárni a víziközmű-ollót

A Környezet- és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretében kiírt pályázatok célja, hogy 2017 végére Magyarországon bezáruljon a víziközmű-olló, az ivóvízellátás és a csatornázottság lefedettsége közötti különbség megszűnjön. Erre összesen több mint 300 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre – jelentette ki Szabó Zsolt kedden Erdőtelken.

    A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a Heves megyei település szennyvízberuházásának ünnepélyes átadásán azt mondta: fontos, hogy a 2014-2020 közötti uniós ciklusban is folytatódjanak a fejlesztések, ezt szolgálja a KEHOP keretében kedden megjelent öt új, összesen mintegy 57 milliárd forintos pályázati kiírás. Ezek az egészséges ivóvíz biztosítását, a szennyvíz-hálózat továbbfejlesztését és a kommunális hulladékkezelést támogatják.
Hozzátette: a mostani pályázatokat augusztusban és szeptemberben továbbiak követik.
Az államtitkár kitért a hulladékkezelésre vonatkozó KEHOP-os pályázatokra is. Szavai szerint a kormányzat fenntartható, „nullszaldós” rendszereket akar, vagyis hogy a lakosságnak csak annyit kelljen fizetnie a szolgáltatásért, amennyibe az valójában kerül.
Arról is beszélt, hogy rövidesen megjelennek a lakossági ingatlanokat érintő energetikai felújítási, valamint az ár-, illetve belvízvédelemre vonatkozó pályázatok.
Nagypál Sándor, a Nemzeti Fejlesztési Programiroda ügyvezetője az Erdőtelken most elkészült szennyvízberuházásról elmondta, hogy az alig másfél éve elindult projekt az iroda életében is mérföldkő volt, hiszen Erdőtelek volt az első önkormányzat, amellyel beruházási megállapodást kötöttek.
Forgács Jánosné, a mintegy 3300 lakosú település független polgármestere felidézte: a csatornázás szükségessége már a 2000-es évek elején nyilvánvaló volt, ám a felmerült nehézségek miatt csak tavaly májusban kezdődhetett el a munka. A mintegy 1,6 milliárd forintos fejlesztés 100 százalékban uniós, illetve állami támogatással valósult meg.
Az átadáson elhangzott: a beruházás keretében megépült a szennyvíztelep, 21 kilométernyi gerincvezeték, hat átemelő és 1250 bekötési lehetőség készült el.

Forrás:MTI