2015. május 18-tól az internetes zaklatás a Médiaunió társadalmi célú kampányának fő témája

„Neked 8…?” – tette fel a kérdést a Médiaunió Alapítvány a 2014-ben futó, a felelős médiahasználat fontosságát hangsúlyozó társadalmi célú kampányában. 2015 májusától a kampány a legfontosabb problémával, az internetes zaklatással foglalkozik.

 

A Médiaunió Alapítvány a hetedik egész éven át tartó, országos társadalmi célú kampány készítette 2014-ben. Az Alapítvány felfogható a „média CSR-jaként”, hiszen minden médium és partner, amely felületet adott vagy segítséget nyújtott társadalmi célú reklámkampányunkban, önmaga felelősségét is elismerte a kiskorúakra vonatkozó tartalmak tekintetében.

A Médiaunió szakértői nem véletlenül javasolták éppen az online zaklatást (cyberbullying-et) az Alapítvány figyelmébe. A Magyar Adatvédelmi és Adatbiztonsági Egyesület és az UNICEF Magyar Bizottság 2014. évi nem reprezentatív felmérései is azt mutatják, hogy Magyarországon minden harmadik gyereket zaklattak már a világhálón. A magyar társadalom egyáltalán nincs tisztában a probléma súlyával. A szakértők szerint a gyerekek ritkán kérnek maguktól segítséget, a szülőknek kell rákérdezniük arra, mi történik a gyerekkel az interneten. Csak a felnőttek tudnak segítséget nyújtani, ezért tudatosabban kell a témával foglalkozniuk.

Az internetes zaklatáshoz kapcsolódó társadalmi célú kampány 2015-ben – a pro bono felajánlott médiafelületeken – éppen ezért főképp a szülőkhöz szól, hogy tudatosítsa a problémát.

A kampány célja a probléma társadalmi közbeszéddé tétele. Mint ahogyan eddig is, a felelős, tudatos állampolgári hozzáállás kialakítását céloztuk, kiemelten hangsúlyozva a szülők felelősségét gyermekeik és az őket ért hatások megismerésében.

 

 

További információk:

Az internetes zaklatásról szóló kampányfilm rendezője Paczolay Béla. A gyártás során a Post Edison / H&H Production, a Sparks és az Adstream segíti az Alapítvány munkáját. A médiatervezési feladatok ellátásához az AdSol Média (Mező Erzsébet) járul hozzá, a printekhez Urbán Ádám fotózott. A kampányt pro bono végzett munkájával, illetve technikai eszközökkel támogatta: Geszti Péter, Gellért Emese, Szecsanov Martin operatőr, Csiszár László animációs rendező, az Ebola Média, Gosztom András Art director, az IMEDIA Kft., Kardos Ferenc, Kalázi István, Köő Adrienn fotós, a Sonoton, Sparks Camera & Lighting Ltd., az alapítvány szakértői; valamint

a Médiaunió Alapítvány tagjai:

4KIDS Kft. (Egyszervolt.hu), ARC Kft., Axel Springer, CEMP (Port, Libri, Index, InfoRádió), Centrál Médiacsoport, ESMA, EST Média, Gazdasági rádió, Hamu és gyémánt, Heti válasz, New Age, Pannon Lapok, Publimont, RTL KLUB,

a Médiaunió Alapítvány médiapartnerei:

168 óra, Advenio, AMC Networks, Ambient dekor, CineReal, Család, Gyermek, Ifjúság, DUE, Digi Sport Tv, Egyszervolt.hu, Élet és Irodalom, Familiare Társadalomszervező központ, Femina Media, Fitvideo Kft., Fidelio, Földgömb Magazin, Galaktika, JCDecaux, Képmás Magazin, Klub rádió, Habostorta, Haszon Magazin, Hetek.hu Kft., Heiling Média, Hír Tv, HVG.hu, Iko Sales House, Infirio, Juventus Rádió, Magyarhírek.sk., Katolikus Rádió, La Femme, Lapcom, Libri Média, Magyar Narancs, Mandiner.hu, Médiacity, Média Next, Metropolis Media Group Kft., Mozaik Média, Music FM, National Geographic Channel, Napi Gazdaság, Népszava, MAHÍR Cityposter, Octogon Magazin, Új köznevelés, Port Magazin, Ötvenentúl.hu, Piac és Profit, Professional Publishing Kft., Ridikül Magazin, Russ Media, Silver kiadó, Tanus Kft., Target Média, Viasat Hungária.

A 2015 „Felelős médiahasználat” kampány Főtámogatója a Telekom.

A Médiaunió Alapítvány 2008-ban azért jött létre, hogy évről évre nyilvánosságot biztosítson valamely fontos társadalmi ügynek. A Médiaunió legfőbb célja olyan közérdekű, társadalmi célú reklámkampányok szervezése és elhelyezése a médiában, illetve reklámhordozó-eszközökön, melyek érzékelhető és mérhető változást érnek el a magyar társadalomban. A kampányok elsősorban a közgondolkodás megváltoztatását célozzák. Az alapítványban részt vállaló médiumok önkéntes alapon felületet biztosítanak a kiválasztott téma kommunikációjának. A Médiaunió szervezete a kiválasztott társadalmi fontossággal bíró témát szakemberek és civil szervezetek bevonásával dolgozza fel és koordinálja a pr- és reklámügynökségek pro bono végzett munkáját. A Médiaunió Alapítvány éves kampányai sem gazdasági, sem politikai érdekeket nem szolgálnak.

A Médiaunió egy naptári évben egy kiválasztott témára fókuszál. Az adott év üzenetét a témapályázatra beérkező ötletekből az Uniót alapító tagok által felkért kuratórium választja ki. Az öttagú kuratórium elnöke dr. Schmidt Mária, tagjai Novák Péter, Rudolf Péter és Somody Imre.

A Magyar Telekom Magyarország legnagyobb távközlési szolgáltatója, amely a telekommunikációs és infokommunikációs (ICT) szolgáltatások teljes skáláját nyújtja, beleértve a vezetékes és mobiltelefonos, az adatátviteli és nem hangalapú, valamint az informatikai és rendszerintegrációs szolgáltatásokat. Magyarország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként – küldetésével összhangban – elkötelezett a fenntartható fejlődés elve mellett. A 2010 decemberében elindított hello holnap! kezdeményezéssel a vállalat a fenntarthatóság fogalomkörét érthetően, könnyen befogadható módon szeretné a mindennapok részévé tenni, egyben felhívni a figyelmet arra, hogy az élhető jövő mindannyiunk közös felelőssége.

 

 

Médiaunió Alapítvány

Kapcsolat:   www.mediaunio.hu

                   info@mediaunio.hu