2014 WTCC – Race of France, 1. futam

Michelisz Norbert és Zengő Zoltán

Michelisz Norbert és Zengő Zoltán

Franciaország: A Paul Ricard versenypálya először adott otthont a FIA Túraautó-világbajnokság mezőnyének. Az első futamon ismét a Citroen dominancia mutatkozott meg.

A tegnap esti időmérő után a Q3-ban szereplő öt autó technikai ellenőrzése során két autónál szabálytalanságot találtak, így a Citroen Total Team két tagjának (a francia Sebastian Loeb és az argentin José Maria López) az elért eredményeit törölték így mind a két futamon az utolsó sorba kerültek. Ennek


 

A rajtnál a francia Yvan Muller beragadt, így Michelisz rögtön megszerezte a második pozíciót a szintén Honda Civikkel versenyző olasz Tarquini mögött.

Ám a Citroen ereje szinte azonnal megmutatkozott, hiszen a rossz rajtot követően Muller két körön belül megelőzte mind a két pilótát és az élre tört.

Michelisz tartotta a pozícióját, de az utolsó sorból startoló Loeb és López elkezdte bedarálni a mezőnyt. A francia volt a gyorsabb és folyamatos nyomást gyakorolt a Michelisz mögött lévő angol Huffra (Lada) és a francia Valentére (Chevrolet).

A hatodik körben Loeb megelőzte Micheliszt, viszont eddigre felért a csapattársa, aki a Huff-Valente párost kezdte támadni.

A tízedik körben az argentin utolérte a Zengő Motorsport versenyzőjét és a kettőjük között kialakult csata során Michelisz autójának kormányműve megsérült és a visszamaradt hat körben már nem volt harcképes a Honda. A kormány mintegy 30 fokos szögbe állt meg. Ennek következtében az uolsó két körön elment mellette Huff és Valente is.

A futamot végül Yvan Muller nyerte meg, a csapattársa Sebastian Loeb és a hondás Tarquini előtt.

eredmeny