2014 WTCC Race of Austria

michelisz_zengoA hétvégén rendezik meg a FIA Túraautó-világbajnokság 7. és 8. fordulóját Ausztriában a Salzburgringen. Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport versenyzője a szlovákiai dobogós helynek köszönhetően, összetettben most a kilencedik és innen várja a folytatást.

A Budapestről mindössze ötórányira lévő létesítmény 2012-ben adott először otthont a világbajnoki sorozatnak. A 4225 méter hosszú versenypálya hosszú egyenesekből áll, ami miatt a motorerőé lesz a főszerep.

Tavaly, az időmérő után kiosztott büntetések miatt, teljesen felborult a rajtsorrend, a magyar pilótát az utolsó helyre sorolták.  Michelisz az első futamon a 14. helyen ért célba, viszont a második versenyen a harmadik lett.

Ezen a hétvégén, akárcsak Szolvákiában, a Citroen Total Team versenyautóiba 60 kg plusz súlyt helyeznek el.

A világbajnoki sorozatot az argentin José María López (135 pont) vezeti megelőzve két francia csapattársát Sébastien Loeböt (113 pont) és Yvan Mullert (119 pont).

A WTCC betétfutama lesz a Salzburgringen – idén csak egyszer – a SEAT Leon Eurocup, ahol a Zengő Junior Team versenyzője, ifj. Ficza Ferenc is rajthoz áll. Ficza, egy versenyhétvége után, összetettben a hetedik.

Michelisz Norbert:

Sajnos az osztrák pálya lendületes vonalvezetése és hosszú egyenesei előre láthatólag nem a Hondáknak kedveznek majd. Ennek ellenére remélem, hogy az elmúlt versenyhétvége lendületét tovább tudjuk menteni a salzburgringi futamokra és egy kis szerencsével értékes pontokat szerzünk majd.

A hétvége menetrendje:

Péntek

13:15 – 13:45     Teszt

Szombat

09:00 – 09:30     Szabadedzés 1.

11:00 – 11:30     Szabadedzés 2.

14:30 – 15:30     Időmérő – az Eurosport nem közvetíti élőben, vasárnap az első futam előtt adja le az összefoglalót.

Vasárnap

09:35 – 10:40     Futam 1. – élőben az Eurosporton

13:20 – 14:20     Futam 2.  – élőben közvetíti a Duna TV; az Eurosport nem közvetíti, hanem  21:30-tól adja le felvételről.