2014 Race of Shanghai – Előzetes

Michelisz Norbert Fotó: www.amdala.hu

Michelisz Norbert
Fotó: www.amdala.hu

Egy hét sem telt el, de a FIA Túraautó-világbajnoksága már a második ázsiai versenyhétvége helyszínére érkezett. A futamoknak ezúttal, a versenyzők előtt már jól ismert, Shanghai International Circuit ad otthont, ami harmadjára látja vendégül a WTCC népes mezőnyét.

A versenypálya 4603 méter – nem a teljes pályát használják, mint a F1-ben – amin kétszer 14 kört tesznek meg a pilóták a vasárnapi futamokon. A Citroen C-Elysée versenyautói lesznek a legnehezebbek a +60 kg-mal, a Chevrolet RML Cruze-ok +40 kg-ot fog magukkal cipelni, a Honda Civicek csupán +20 kg-ot, míg a Ladá Granták semmit.

Pekingben Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport versenyzője volt a legeredményesebb a hondás versenyzők közül és a 18 megszerzett pontjával továbbra is holtversenyben áll a holland Tom Coronellel a tabella 6-7. helyén.

A múlt hétvégi, defektben és balesetekben bővelkedő, pekingi verseny után a csapatok és a versenyzők nem jöttek vissza Európába, hiszen a felszerelést szállító konténerek a mai napon érkeztek meg a versenypályára. A korábbi kínai futammal ellentétben most már visszaáll a hétvége megszokott menetrendje:

Péntek

04:20 – 04:50 Teszt

Szombat

02:10 – 02:40 Szabadedzés 1.

04:40 – 05:10 Szabadedzés 2.

07:30 – 08:30 Időmérő – Eurosporton élőben

Vasárnap:

08:35 – 10:35 Futamok – Eurosporton élőben

Michelisz Norbert

A motorfejlesztés pozitív hatásait éreztük Pekingben, de még így sem teljesen ugyanolyan autóval mentünk, mint a gyári csapat. De még így is azt mondom, hogy az első futamban több volt. Valószínűleg hibát követtünk el a guminyomást illetően, ugyanis túlságosan arra összpontosítottunk, hogy az autó jól működjön a futam második felében. A tavalyi dobogós helyezés után idén is hasonló célkitűzésekkel érkezünk Sanghajba. A pálya vonalvezetése sajnos nem a legkedvezőbb a Honda Civiknek, de bízom benne, hogy a hosszú egyenes ellenre harcba kerülhetünk az ötödik-hatodik helyezésért.