2013 a rombolás éve volt – június

MSZP-s nyomásra júniusban a kormányzat felülvizsgálta és visszavonta az iskolagyümölcs-programra kiírt közbeszerzési pályázati felhívást. Egy fideszes mutyit sikerült megakadályoznunk.

Hiába vártuk viszont Pócs János magyarázatát arra, hogy a segítségével 36 millió forint uniós támogatást felvevő NJL Kft. miért szüntette meg a fideszes képviselő jászapáti telkén álló telephelyét még a fejlesztés megkezdése előtt. A fejlesztés, a pénz és a cserébe ígért 70 munkahely ma sincs sehol.

Júniusban a trafikmutyi visszavonhatatlanul a Fidesz korrupt törvénykezésének jelképe lett: a Medián kutatása szerint az emberek 68%-a biztos benne, hogy többnyire a Fideszhez kötődő személyek kaptak trafiknyitási jogot.

A hónap második felében újabb megszorításokat jelentett be Varga Mihály: drágább lett a telefonálás és a pénzfelvétel.

Rémisztő születésszámot közölt a KSH: közel 10 százalékkal kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban, vagyis a Fidesz által ígért „baby-boom” helyett meredeken zuhant a születések száma.

Júniusban már az egész ország tudta, hogy a fideszes földoligarchák és műkörmös haverok zsebelték be a földterületeket a helyi gazdák helyett. Sásdon Prettl János fideszes megyei képviselő közel 400 hektárra tette rá a kezét, Tiffán Zsolt jó barátja, Pintér Sándor pedig pályázat nélkül jutott 200 hektárhoz Szentlőrincen.

2013 a rombolás éve volt, 2014 a változás éve lesz. A kormányváltás után az MSZP hozzákezd az ország újjáépítéséhez.

MSZP

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*