1,5 milliárd forintos lepkeirtás

http://hu.wikipedia.org

http://hu.wikipedia.org

Lepkeirtásért 1,5 milliárd forintra büntetnének a Hajdúságban egy kokadi gazdát, mert, amikor saját telkén engedéllyel ritkította meg a bokrokat, több ezer értékes lepkehernyót irtott ki az ügyészség szerint – olvasható a Blikkben.

    A lap pénteki számában azt írta, a ritkítás után néhány hónappal a nemzeti park egyik természetvédelmi őre jelentette fel a gazdát. A rendőrség és a Hajdú-Bihar Megyei Erdészeti Igazgatóság visszadobta az ügyet, a környezetvédelmi főfelügyelőség viszont lecsapott.     A szakértő az irtás után fél évvel ugyanis kiszámolta, hogy a gazda gépeinek összesen 6 ezer keleti lápi bagolylepke hernyója esett áldozatul, amely egyetlen darabjának eszmei értéke 250 ezer forint. Így az okozott kárt 10 milliárd forintban állapították meg. A gazda ügyvédje képtelen túlzásnak nevezte a követelést.     “A 10 milliárdos károkozás a kolontári vörösiszap-katasztrófához mérhető. Álláspontunk szerint az ügyészség egy amatőr természetbúvár feltételezésére hagyatkozik, az okozott kárt nem tudják bizonyítani” – mondta Zeke László, a gazda ügyvédje.

Forrás:MTI