Megnyílt az Ipar Napjai, a Mach-Tech, az Automotive Hungary ipari szakkiállításcsokor

Megnyílt a május 13-áig nyitva tartó ipari szakkiállításcsokor, az Ipar Napjai nemzetközi ipari, a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai, hegesztéstechnikai és az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás kedden a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára
Fotó: Juhász Melinda

    A kiállítások ünnepélyes megnyitóján György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára megköszönte a vállalkozásoknak, hogy az elmúlt 2,5 évben  partnerek voltak a koronavírus-járvány kezelésében, a válságban megtartották a munkavállalókat, a munkahelyeket, és nem halasztották el a beruházásaikat, aminek révén előnyhöz jutottak.
    Hozzátette, a magyar válságkezelő stratégia eredményességét mutatja, hogy a válság alatt is 27 százalék felett maradt a beruházási ráta, szemben az uniós 22 százalékkal, illetve a visegrádi négyek 20 százalékával.
    Az ITM államtitkára kiemelte, az orosz-ukrán háború veszélyt jelent a békére, a biztonságra, az energiaellátásra és a Magyarországon működő iparvállalatok ellátására az ellátási láncok széttöredezése miatt.
    Hangsúlyozta, Magyarország is részese annak az új világgazdasági folyamatnak, amelyben a nagy gazdasági szereplők a korábban kihelyezett tevékenységeket közelebb szervezik a jelentős vásárlóerővel rendelkező piacokhoz. Az Európai Unió, amelynek Magyarország is tagja, a világ egyik legnagyobb egységes fogyasztói piaca.
    Szólt arról, a kormány támogatja olyan ökoszisztéma létrejöttét, amelyben a magyarok és a külföldiek egyaránt otthon érezhetik magukat, és érték a térségek felvirágoztatása. Példaként említette, a kormány azért alakította át a felsőoktatást, a szakképzést, a felnőttképzést, hogy a versenyképességet meghatározó tudást termelő rendszerek közelebb kerüljenek az iparhoz, a vállalkozásokhoz.
   

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Juhász Melinda

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta, a pandémia alatt elkészült a főváros régóta várt kongresszusi központja, megújult az összes pavilon és a főbejáratnál új fogadóépület épült. A kiállítók, látogatók elkezdtek visszatérni, ami az optimizmus jele. A most kiállítók tudják, hogy a jövő az alternatív hajtásoké, a hidrogéné, a robotizációé, az automatizációjé, a mesterséges intelligencia alapú döntéshozatalé – fogalmazott a Hungexpo vezérigazgatója.  
    Lepsényi István, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke szándéknyilatkozatot írt alá nagyvállalatok képviselőivel a hidrogén alapú teherszállítás és kapcsolódó töltőinfrastruktúra magyarországi fejlesztéséről.
    A megnyitón átadták a Ipar Napjai-Mach-Tech Nagydíjakat.
    Nagydíjat kapott az Abraziv Mérnöki Iroda és Gépgyártó Kft., az
Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH, a Losonczi Innovations Kft., a Metal Trading & Consulting Tanácsadó és Kereskedelmi Kft., a Pure Air Kft., a Trigo Precíziós Méréstechnika Kft., a Weidmüller Kereskedelmi Kft.

Lepsényi István, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke
Fotó: Juhász Melinda

    A szervezők tájékoztatása szerint május 10-13. között 15 ország 400 kiállítója vesz részt Magyarország legnagyobb üzleti-ipari találkozóján. Az eseményt számos program kíséri.  
    A konferenciákon, továbbképzéseken, előadásokon szó lesz a többi között az e-mobilitásról, az akkumulátorgyártásról, a hegesztéstechnika alapjairól, a digitalizációban rejlő lehetőségekről, a polimerek újrahasznosításáról, a papírmentes logisztikáról, a magyar hidrogén gazdaság fejlődéséről, a német-magyar technológiákról, a munkavédelem jövőjéről, a 3D nyomtatásról.
    A kiállításon idén is megrendezik a X. Techtogether Automotive Hungary mérnökversenyt, amelyen az ország összes jelentős felsőfokú intézményének mérnökhallgatói mérik össze tudásukat.
    A három kiállítás – előzetes regisztrációt követően – díjmentesen látogatható a helyszínen és online egyaránt.

MTI