11. Motorsport World Expo Kölnben

November 9-11 között rendezték a kölni vásárváros és kiállítás ( KölnMesse ) területén a 11. Professional Motorsport World Expo-t. Itt bepillantást nyerhettünk az autó és motorsport felsőkategóriás szakágainak alkatrészgyártói, fejlesztői és felszerelései közé. Több, mint 230 kiállító képviseltette magát a rendezvényen.

 

A szerdai nyitáskor már nagy volt az érdeklődés a pavilonban.

A teljesség igénye nélkül különböző verseny kiegészítők, kesztyűk, sisakok, versenycipők kerültek bemutatásra. Majd az autókhoz szükséges alkatrészek, mint pl. a kuplung, féktárcsák és féknyergek és pedálok. A professzionális váltók világa főleg a manufaktúráké. Készítőik a gyári házba építik be a spéci szekvenciális 7 illetve már 8 fokozatú váltót, majd teljesen elektronikusan vezérelve a másodperc tört része ( századok ) alatt történő váltását hivatott irányítani. Több kiállító közül a litván Samsonas céget emelnénk ki.

A nagy múltú Cosworth elektronikai termékeit hozta el. Jelenleg ők a Ford és Honda túraautóinak versenybeszállítói is egyben.

 

A McLaren most nem egy igazi versenyautóval, csak egy kis makettel érkezett. Illetve termékeiből az elektronikai fejlesztéseit mutatta be, többek között elektromos motorjait, kapcsolóit, rádióit és szenzorait.

Az XTRAC egy „ékszerszalont” hozott el most is a kiállításra. Csodás kinézetű váltók, fogaskerekek és kiegészítő alkatrészeik csillogtak a vitrinekben. Árait nem mertük megkérdezni. Azonban azt megtudtunk, hogy a váltók cca. 3 évig gond nélkül használható. Egy hosszútávú versenyen is „csak” karcolásokat, apróbb sérüléseket szereznek a dolgozó fogaskerekek, ami javítható, cserélhető a kopások során is.

 

Az AP Racing hatalmas GT, Le Mans karbon és acél féktárcsái mellett Forma 1-es kuplungját is bemutatta. A látványosan kisméretű karbon szerkezeteket mind a tíz Forma 1-es csapat használja 2016-ban.

2015-ös Ford WRC motor az M Sport gyártmánya: 315 lóerős, 420 Nm nyomatékkal. A látvány is elég, nem kell hozzá több kommentár.

 

A szakmai előadásokból, workshop-okból naponta 5-6 hangzott el, idén két teremben. A kipufogóktól a versenypályák tervezésén és biztonságán keresztül a versenyautók építéséig, részleteiben.

Még több karbon …

 

Említést kell tennünk a különböző anyagokról, melyeket a versenytechnológiában használnak. A régebben sűrűn felhasznált acél, néhol fa és üvegszál elemek már csak elvétve használatosak. A vázak többsége alumínium-ötvözetből, újabban már műanyagból készülnek. Ahol ez sem elég, ott jön a kevlár és a karbon. A karosszéria nagyobb darabjaitól kezdve az apróbb, kormányelemekig méretre „szabják”, hogy erős és könnyű legyen. Nem mellesleg nagyon is dekoratív a karbonszálak látványa. Az idei show-n több cég képviseltette magát „karbonügyileg”.

Hajtókarokból, gyűrűkből, tuning motorokból és az ehhez tartozó speciális alkatrészekből sem volt hiány. Ahogy a bér-versenyautókból sem, hiszen egyre több tuning cég készít és készít fel rajtra kész versenyautókat. Amiknek bérlése természetesen borsos áron van, de szakműhelytől.

 

A motorsport alapjait kitapasztaló, fejlesztő és gyakorlatban elsajátító kiscsapatok szakágának egyike a Formula Student. A német csapatok sok sikert tudhatnak magukénak. Ennek része és részese kétség kívül az a Porsche, Audi, Volkswagen, akik komolyan támogatják a feltörekvő tehetségeket, a jövő mérnökeit.

A kiállított versenyautók …A Le Mans, GT, GT 3 és 4 versenyautói is igen magas technikai színvonalat képviseltek.

 

Díjkiosztó gála

 

A rendezvény része volt a szerda esti díjkiosztó gálavacsora. Több száz meghívott – többek között mérnökök, csapattagok, kiállító-forgalmazó és sajtómunkatársak is – tiszteletét tették az esten, aminek fő eseménye a díjkiosztó gála volt. Itt nyolc kategóriában adtak át díjat, ebből a Toyota, a DTM Szervezői és egy fiatal rally-tehetség, Martin Meadows is.

A nagyon ritkán látható versenyalkatrészek, a tuning cégek és manufaktúrák által tervezett majd gyártott termékek, a fejlesztések, megoldások és végül a kész versenyautók összességében teljes képet mutattak a világ motorsport technikájáról, meghatározó szakágakban, meghatározó világcégekkel. Ennek látványa – ahol kézzel fogható volt szinte minden – nagy élményt nyújtott a szakmai látogatók számára. A szöveg után beszéljenek a képek összeállításunkban.

 

Szöveg: Sződy Szabolcs

Fotók: Sződy Zsolt és Sződy Szabolcs