Pozitívnak bizonyult Emmanuel Macron

Pozitívnak bizonyult Emmanuel Macron francia államfő koronavírus-tesztje csütörtökön, ezért hét napra karanténba vonul – jelentette be a francia elnöki hivatal.

    A tájékoztatás szerint az elnök PCR-teszten esett át, miután megjelentek nála az első tünetek.
    Emmanuel Macron “továbbra is dolgozik, és távolságból látja el az elnöki feladatait” – olvasható a közleményben.
    A köztársasági elnök jövő hétre tervezett libanoni útját elhalasztotta.
    Egyelőre nem ismeretes, hogy Emmanuel Macron hogyan fertőződött meg, de karanténba vonult Jean Castex miniszterelnök is, aki az államfő egyik kontaktszemélye, jóllehet neki nincsenek tüneteit – közölte a miniszterelnöki hivatal. Helyette a kormány koronavírus-elleni oltási stratégiáját csütörtökön a szenátusban Olivier Véran egészségügyi miniszter mutatja be.
    A köztársasági elnök kontakszemélyei közül Richard Ferrand, a nemzetgyűlés elnöke is bejelentette, hogy hétnapos karanténba vonul. Feltehetően a kormány több tagja is hasonló bejelentést tesz a nap folyamán, miután a szerdai kormányülésen valamennyi miniszter Emmanuel Macron közelében lehetett.
    Az elnöki hivatal azt is közölte, hogy az államfő feleségének, Brigitte Macronnak nincs semmilyen tünete, de ő is karanténba vonult. Őt legutóbb kedden tesztelték koronavírusra, mielőtt látogatást tett a párizsi Saint-Louis kórház gyerekosztályán.

Forrás:MTI