Aranyérem Alföldinek

Szeged város aranyérmét adta át Botka László polgármester az István, a király alkotóinak szombaton abból az alkalomból, hogy a rockopera harminc éves jubileumát ünnepli idén, és a darabbal zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok 2013-as évada.

    A dél-alföldi város polgármestere hivatalában fogadta a szombati bemutató előtt az alkotókat, majd átnyújtotta a városi elismerést Szörényi Leventének, Bródy Jánosnak, a legújabb feldolgozás rendezőjének, Alföldi Róbertnek, valamint Rosta Mária producernek.     A városvezető elmondta: különleges estére készül Szeged, hiszen harminc év alatt hatszor mutatták be az István, a királyt a Dóm téren, az idei a hetedik alkalom lesz. A polgármester megköszönte, hogy a jubileumi évben is a Tisza-parti városra esett a választás. Hozzátette: mivel sokszor játszották Szegeden a művet, olyan érzés, mintha az alkotók a szegedi színpadra írták volna a rockoperát.     A darabot Alföldi Róbert rendezésében mutatják be a Dóm téren. A Kossuth-díjas rendező korábban elmondta, a közönség a hét végén Szegeden, majd augusztus 30-án és 31-én a Papp László Budapest Sportarénában új értelmezésben, kortárs színházi eszközökkel színpadra állítva láthatja a rockoperát. A rendező szerint a feladat nem volt könnyű, hiszen az István, a király az elmúlt három évtizedben szinte népköltészeti alkotássá vált, a közönség jó része kívülről fújja a dalokat.     Az új produkció a szereplők közötti kapcsolatokra koncentrál, bemutatja, melyek voltak azok az emberi mozgatórugók, amelyek a történelmi helyzeteket létrehozták – tette hozzá a művész.     Istvánt Feke Pál, Koppányt Stohl András, Gizellát Radnay Csilla, Rékát Tompos Kátya játssza, Alföldi Róbert szerint a darab középpontjában azonban a százhúsz fős statisztéria alakította nép áll.     Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját, amelynek szövegkönyve Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült, 1983. augusztus 18-án mutatták be Budapesten, a városligeti Királydombon.     Az első magyar rockoperáról aztán mozifilm készült és lemezen is kiadták. Zenéje ötvözte a populáris zene, a népzene és az egyházi gregorián zene elemeit, e téren is az első ilyen vállalkozás volt a hazai zenés színjátszás történetében. A darabot Koltay Gábor rendezte, a koreográfus Novák Ferenc volt, a címszerepet – Varga Miklós énekhangjával – Pelsőczy László játszotta, Koppányt Vikidál Gyula alakította.     A darabot egy év múlva a Szegedi Szabadtéri Játékokon játszották elsöprő sikerrel, majd 1986-ban (és később 2000-ben) a Nemzeti Színház társulata adta elő a Hevesi Sándor téri Pesti Magyar Színházban. A rendszerváltás idején, 1990-ben Budapest legtöbb nézőt befogadó helyén, a Népstadionban került színre, akkor már Varga Miklóssal a címszerepben. Bemutatták a 1992-es sevillai világkiállításon, majd 2003-ban Csíksomlyón is eljátszották.     2008-ban a Papp László Budapest Sportarénában tartott díszelőadás szereplőit az előző évben megrendezett tévéműsor, A Társulat című dalverseny résztvevői közül válogatták ki, ahol István szerepét Feke Pál nyerte el.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*