1000 taxival kevesebb

Csaknem ezer taxi tűnt el a budapesti utcákról a taxirendelet hatályba lépése óta–hívja fel a figyelmet a Napi Gazdaság. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása alapján azt írták, hogy idén január közepén 5150 körüli gépkocsira volt érvényes taxiállomás-használati engedély, ami nagyjából 14 százalékkal kevesebb a 2012 végi számnál. A rendelet hatályba lépése előtt 21 aktív fuvarszervező cég volt a taxis piacon, számuk mára 11-re csökkent. A BKK szerint a rendelet megjelenése óta számos új vállalkozás kínálja szolgáltatását az interneten, egy részüknek semmilyen engedélyük nincs, másik részük személyszállításra szóló engedéllyel rendelkezik, miközben – szabálytalanul – taxis szolgáltatást kínál.

Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség elnöke a Klubrádiónak azt mondta, némi csökkenés érzékelhető, de az, hogy 10%-al csökkent volna a taxisok száma Budapesten, ez kicsit erős adat, illetve nem tapasztalták.  A számokat komolyan kell venni, megpróbáltak nagyon sokan illegalitásba vonulni, különböző másegyéb olyan tevékenységi kört vettek fel a szolgáltatási spektrumba, ami tulajdonképpen nem a taxiról szól, hanem van egy hasonló szolgáltatás, ez pedig a személygépkocsi, személyszállítás. Megpróbálják a taxirendeletet kijátszani, illetve nem szeretnének megfelelni a rendeletnek sokan és ebbe, az egyéb más vállalkozásba próbálják a létüket folyamatosan biztosítani. Tud róla a Budapesti Közlekedési Központ,  tudnak róla az érdekképviseletek, tud róla maga a Kamara is.

Mv.:- A szakma tud valamit tenni ezek ellen a  szürke taxisok ellen?

Metál Zoltán:- Az érdekképviseleteknek kötelessége jelezni a rendelet alkotóknak, illetve a januártól a hatóságoknak ezt a  féle-fajta  elmozdulást, meg is tették az érdekképviseletek, folyamatosan szakmai fórumokon havi szinten egyeztetünk ezekről a  dolgokról. Elég komoly energiát fektet a BKK az ellenőrzésbe, biztos, hogy lépni fognak ebben a tekintetben,ha szükségük van további szakmai segítségre a az képviseleteknek , illetve a kamarának, akkor pedig mi ebben segíteni fogunk.

Mint korábban arról beszámoltunk, a bevezetett taxisrendelet sok taxist lehetetlenít el. Néhány hónap alatt több száz taxi tűnt el az utakról, maradt kereset nélkül, vagy kényszerült alternatív megoldáshoz folyamodni. A csendes címkiadásra használt telefon vagy tablet készülékek valószínűleg ugyanúgy balesetveszélyesek, mint a telefon használata gépkocsivezetés közben. A demonstráción megjelent taxisok többsége több évtizede dolgozik taxisként, ebből szeretne megélni a jövőben is, de a csendes címkiadás ellehetetleníti a munkájukat, még akkor sem keresik meg a korábbi bevételüket, ha több mint tíz órát vannak kint az utcán, így nem tudnak eleget tenni a taxisrendeletnek, amely a taxik sárgára fóliázását, nagy csomagterű autót, tíz évnél fiatalabb gépkocsikat ír elő.

Ezek a kiadások és be nem folyó bevételek a meglévő kiadásaikon kívül emberfeletti megterhelést jelentenek, hiszen a mára már szinte hasznavehetetlen drosztadó, a társaságoknak fizetett tagdíj, az évenkénti vizsgáztatás, a járulékok, a folyamatosan növekvő benzinár, a gépkocsi javítása és a különböző biztosítások már így is meglehetősen nagy terhet jelentettek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*