Zubai Szabolcs: megérdemeljük a győzelmet a Barcelona ellen

Vasárnap áll ki a MOL-Pick Szeged a BL-bajnok ellen

 

A MOL-Pick Szeged vasárnap a Bajnokok Ligája győztes Barcelonát fogadja a BL harmadik fordulójában. A katalánok az előző szezonban éppen egy magyar csapatot, a Veszprémet legyőzve nyerték el a kézilabdasport egyik legnagyobb trófeáját. Bravúros helytállásra lesz szüksége a Szegednek, ám Zubai Szabolcs nyugodt: a csapat jó állapotban várja a rangadót.

Hivatalosan is a jelenlegi legjobb klubcsapat érkezik vasárnap Szegedre: a Barcelona a Bajnokok Ligája címvédőjeként áll ki Juan Carlos Pastor együttese ellen. A beálló poszton alapembernek számító Zubai Szabolcs szerint a hazaiak mentálisan erősek és várják a rangadót. „Minden meccsért és pontért meg kell küzdeni. Amikor kint vagyunk a pályán, már nem az számít, kik ellen küzdünk, hanem az, hogy megnyerjük a meccset és megszerezzük a két pontot. Az, hogy hazai pályán fogadhatjuk az ellenfelet, plusz erőt és energiát ad” – nyilatkozta Zubai. A szegediek mind szellemileg mind fizikailag jó állapotban vannak, így nincs ok az aggodalomra. „Vasárnapig azonban még sok idő telik el, és soha nem lehet tudni, mi történik, de reményeink szerint Antonio (García Robeldo) és Roberto (García Parrondo) is ott lesznek a meccsen. Mindenesetre optimisták vagyunk, nyilván minden vereséget fel kell tudni dolgozni, lehetnek váratlan helyzetek vagy sérülések, de erre a legkevésbé sem szabad gondolni tétmeccsek előtt.”

A Barcelonát legyőzni hatalmas eredmény lenne és Zubai nem is titkolja, mennyire vágynak a diadalra. „Elég nagy bravúrnak számítana, ha legyőzhetnénk őket, de végső soron ez is egy mérkőzés, ahol a győzelem számít. Csak úgy lehet kimenni a pályára, ha bízunk magunkban, a csapat egységében és teljesítményében.”  Most a legfontosabb, hogy az együttes megőrizze fizikális és mentális felkészültségét is, és itthon tudják tartani a győzelemmel járó két pontot. „A hazai szurkolótábor pedig megérdemli, hogy nyerjünk, akárcsak mi” – jelentette ki határozottan.

 

A SportKlub a MOL-Pick Szeged stratégiai médiapartnere. A csapatról szóló érdekességeket, exkluzív interjúkat a csatorna műsorán láthatnak.