Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat egy olyan közös, kreatív csapatot hozott létre, amelynek célja, hogy egyesített erővel, magas színvonalú, nagy érdeklődésre számot tartó és különleges rendezvény jöhessen létre. E koprodukció eredményeként május első hosszú hétvégéjén a Zsolnay Negyedben és a Kodály Központban kerül megrendezésre a Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok. A rendezvényen egyszerre lesznek jelen a Zsolnay Fesztiválra jellemző, az innovációt, a különböző műfajok párbeszédét középpontba helyező – a személyesebb hangulatú és a „kulturális varázskertre” jellemző – programok, valamint kifejezetten a hallgatóknak, középiskolai diákoknak szóló zenei és közösségi, interaktív előadások. A családi és közösségi akciók mellett a legnépszerűbb dj-k és zenekarok is fellépnek, de terítékre kerül például a testi-lelki egészség. A látogatókat szinte megszólítják a közkedvelt előadók, mintegy „face to face” mesélve nekik. Így, aki az előző években szívesen ellátogatott a Fesztiválra, az idén sem fog csalódni, ugyanakkor a középiskolások, egyetemisták is jól és tartalmasan szórakozhatnak majd. Bízunk benne, hogy az együttműködéssel szélesedik az érdeklődők köre. Nem titkolt célunk, hogy az érettségi és vizsgaidőszak előtt álló diákoknak is segítsünk ezzel a lazításban, hogy a megmérettetések előtt még egy rövid időre kikapcsolódhassanak, akár családjukkal együtt. A fesztivál 23 helyszínén több mint 110 programon, közel 500 előadó szerepel. A három nap alatt 38 koncert, 41 családi és gyerekprogram és 36 közösségi program várja majd a fesztiválozókat.

A fesztivál programjai minden nap ESTE 7 ÓRÁIG INGYENESEN látogathatók! Csak az esti programokra kell belépőt váltani, melyek ára 500 Ft és 2000 Ft között lesz. A PTE hallgatói és a középiskolai diákok az esti programokat is különleges kedvezménnyel látogathatják majd. A fesztivál ideje alatt a Zsolnay Negyed állandó kiállításaira szóló teljes árú jegyek 50% kedvezménnyel vásárolhatók!