Zidane: ez nem futballmeccs volt

Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője szerint a hóvihar miatt nem hasonlított labdarúgó-mérkőzésre a gól nélküli döntetlenre végződött szombat esti bajnoki találkozójuk az Osasuna otthonában.

    A mostoha időjárási körülmények miatt a fővárosiak már pénteken elutaztak Pamplonába, de a madridi Barajas repülőtér jeges kifutópályái miatt négy órán keresztül a repülőgép fedélzetén kellett várakozniuk.
Az Atlético Madrid-Athletic Bilbao mérkőzést a havazás miatt elhalasztották, az El Sadar Stadion ötven pályamunkása viszont egész nap azon dolgozott, hogy játékra alkalmassá tegye a gyepszőnyeget, ám a mérkőzés közben is esett a hó.
“Ez nem futballmeccs volt! El kellett volna halasztani a találkozót. Rosszul kezeltük a körülményeket, amelyek nem voltak megfelelőek” – mondta dühösen Zidane. Hozzátette, érzése szerint igazságtalanul bántak a csapatokkal, amiért játszaniuk kellett.
Toni Kroos szerint a vendégeknek a nehéz körülmények ellenére is jobban kellett volna teljesíteniük.
“Nagyon kevés lehetőséget teremtettünk. Egy ilyen szintű csapatnak, mint a miénk, több helyzetet kell kidolgoznia, még akkor is, ha nehéz ilyen pályán játszani. Tudtuk, hogy az ellenfelünk keményen fog védekezni” – magyarázta a középpályás.
Hozzátette, a gyepszőnyeg állapota nem lehet mentség, mert mindkét félnek ugyanazon a pályán kellett játszania.
“Nem lehetünk elégedettek az eredménnyel, mert az első helyért küzdünk, és ez a döntetlen nem segít rajtunk” – szögezte le.
Az Osasunának – amely október óta nem nyert meccset – kettő, a Real Madridnak mindössze egy lövése találta el a kaput az egész mérkőzésen. A fővárosiak a tabella második helyén állnak, hátrányuk csupán egy pont a városi rivális Atléticóval szemben, amely azonban hárommal kevesebb meccset játszott.

Forrás:MTI