Vörösre festette a tenger vizét a 21 lefejezett halász vére

Újabb huszonegy egyiptomi vendégmunkást, ezúttal halászokat hurcoltak el líbiai szélsőségesek néhány nappal azután, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet líbiai ága huszonegy egyiptomi keresztény túsz lefejezésével fenyegetőzött – jelentette az egyiptomi sajtó vasárnap.

    Ahmed Nasszár, az észak-egyiptomi Kafr-es-Sejk tartományban dolgozó halászok szakszervezetének elnöke szerint az érintetteket Szirt városában rabolták el a Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) nevű iszlamista milícia fegyveresei. A Szada el-Balad című egyiptomi tévécsatorna egyik műsorába betelefonálva azt mondta, a túszok hozzátartozói csoportosan Kairóba utaznak annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak a külügyminisztériumra. A külügyi tárca illetékeseit arra akarják így rábírni, hogy tegyenek meg mindent családtagjaik hollétének felderítéséért és biztonságos hazatéréséért – mondta.
    A szakszervezeti vezető azt követelte az egyiptomi hatóságoktól, hogy ne adjanak ki Líbiába szóló munkavállalási engedélyeket, és az az ott uralkodó katasztrofális közbiztonsági helyzetre emlékeztetett. Januárban több mint háromszáz egyiptomi halász menekült haza Líbiából. A líbiai forradalom előtt becslések szerint egymillió egyiptomi vendégmunkás dolgozott a szomszéd országban, így biztosítva hátrahagyott családjuk megélhetését. Sajtóértesülések szerint ma is több ezer egyiptomi tartózkodik a polgárháborús vidéken a rájuk leselkedő veszélyek ellenére.
    Az Iszlám Állam líbiai ága, a Vilájat Tarábulusz (Tripoli Tartomány) csütörtökön olyan felvételeket jelentetett meg, amelyeken huszonegy egyiptomi kopt keresztény kivégzésével fenyegetőznek. A hasonló képekről már ismert narancssárga színű ruhákban, hátrakötött kézzel térdelő túszok nyakához fekete ruhás álarcosok kést tartanak.
    Szombaton az egyiptomi sajtóban olyan hírek kaptak szárnyra, amelyek szerint a líbiai parlament időközben bejelentette, hogy a keresztények meghaltak. Az egyiptomi kormány azonban ezt nem erősítette meg, így a túszok sorsa továbbra is bizonytalan volt. Hétfő reggel már arról szóltak a hírek, hogy egyszerre fejeték le a 21 egyiptomi halászt a tengerparton. A tenger vizét vörösre festette vérük. Mikor lesz vége az öldöklésnek?