Volkswagen Polo GTI R5-tel folytatja a MOL Racing Team

2019-ben az új Volkswagen Polo GTI R5-tel versenyez a Rali Európa-bajnokságban a Herczig Norbert – Ferencz Ramón kettős. A MOL Racing Team párosa már a hétvégén bemutatkozik az új autóval.

A négyszeres magyar bajnok és a 2018-as Rali Európa-bajnokság hatodik helyezettje Herczig Norbert és navigátora Ferencz Ramón az elsők között versenyez majd az új Volkswagen Polo GTI R5-tel, amelyet két héttel ezelőtt vett át az osztrák BRR Team a Volkswagen Motorsporttól.

„Tíz évvel ezelőtt, 2009 nyarán, amikor beléptem a Porsche Hungária ajtaján, szintén az elsők között voltunk, akik az akkor új Skoda Fabia S2000-ret választottuk. Kilenc csodálatos szezont töltöttünk együtt a Skodával, három abszolút bajnoki címet nyertünk, és kétszer álltunk az ERC dobogón. Nehéz döntés volt, hogy márkát váltunk, de abban bízom, hogy a Volkswagennel is hasonló sikereket érünk majd el”mondta Herczig Norbert.

A Volkswagen Polo GTI R5 versenyautó fejlesztését ősszel fejezte be a gyár, a Katalán Ralin pedig dobogós helyen végzett vele Petter Solberg. A Baumschlager Racing Team is részt vett a fejlesztésben, és az első két ügyfélautót is ők kapták. Ezek közül az egyik lesz Herczig Norberték versenyautója a 2019-es szezonban.

„Megkönnyítette a döntést, hogy a BRR Team is komoly szerepet vállalt az autó fejlesztésében, hiszen a technikai hátteret továbbra is tőlük kapjuk. Az is fontos volt számomra, hogy a konszernen belül maradunk. Nemzetközi szinten a Volkswagen csoport, itthon pedig a Porsche Hungária garancia arra, hogy továbbra is a legjobb technikával és a legjobb háttérrel versenyezhetünk. Ugyan az R5-ös versenyautókra vonatkozó szabályok elég szigorúak, de egy új fejlesztésű autó mindig előrelépést jelent” – nyilatkozta a pilóta, aki a Katalán Ralin testközelből figyelte a Volkswagen Polo GTI R5 első versenykilométereit. „Nagyon meggyőző volt az autó, főleg murván teljesített kiemelkedően, de aszfalton is nagyon gyors volt. A szervizháttér is jól átgondolt, látszott, hogy a Volkswagen Motorsport a megszokott profizmussal fejlesztette az autót. Egyedül a gyári versenyautók dekorációja nem tetszett, szerintem a mi autónk szebb lett”foglalta össze az első tapasztalatokat Norbi.

A Volkswagen Polo GTI R5 fejlesztését a gyár motorsport csapatának azon tagjai végezték, akinek előző munkája a verhetetlen, négyszeres világbajnok Volkswagen Polo R WRC volt. Az új Polo GTI R5 négykerékhajtású, 1.6 literes közvetlen befecskendezéses turbófeltöltéses motorja 272 lóerős. A MOL Racing Team természetesen az idei évben már bizonyított MOL HI5 üzemanyagot használja majd, amelyhez már elkészült a speciális motorvezérlő program is. Az első versenyt pedig már a hétvégén teljesíti a csapat, rajthoz állnak a Mikulás Ralin.

„Természetesen ez tesztverseny lesz, és abban bízunk, hogy az új autó mellett abban tudunk majd előre lépni a következő évben, hogy többet tudunk majd tesztelni a versenyek között is. Az idei hat verseny helyett jövőre hetet tervezünk, az olaszországi futamot fogjuk kihagyni. Nekünk is kell egy kis nyári szünet, és a Lengyel Rali utáni másfél hónap remek lehetőség lesz arra, hogy részletesen kiértékeljük az első négy forduló tapasztalatait, és így fussunk neki a szezon utolsó három versenyének”árulta el a terveket Herczig Norbert, és végül a célokat is megfogalmazta. „Az idei két dobogós helyezésünk és a folyamatosan javuló időeredményeink alapján azt hiszem, már megcélozhatjuk az év végi dobogót. 2019-ben már javarészt ismert pályákon versenyzünk majd, és ha sikerül végrehajtani a tervezett tesztprogramot is, akkor a Volkswagen Polo GTI R5-tel nem csak év közben a futamokon, hanem a szezon végén is elérhető lesz a dobogó.”

A Rali Európa-bajnokság előzetes versenynaptárában 2019-ben nyolc verseny szerepel. Márciusban az Azori-szigeteken kezdődik a sorozat. A szezonnyitó murvás futamot a Kanári-szigetek aszfaltos versenye követi, majd a csapat számára egy új verseny, a murvás lettországi futam következik. Júniusban a mezőny az év első felét a Lengyel Ralin szintén murván fejezi be. A júliusi Rally di Roma Capitale-t a tervek szerint kihagyják a fiúk, ám augusztus közepén már újra ott lesz a csapat az aszfaltos Barum Ralin. Szeptember végén a ciprusi murvás pályák is ismerősek lesznek Herczig Norbertnek és Ferencz Ramónnak, hiszen idén a dobogó harmadik fokán fejezték be a versenyt. A 2019-es szezont november elején hazai pályán zárják majd, a szezonzárón a Nyíregyháza Ralin.

Az FIA European Rally Championship 2019, előzetes versenynaptára:

március 21-23.: Azores Airlines Rallye, murva

május 2-4.: Rally Islas Canarias, aszfalt

május 24-26.: Rally Liepaja, aszfalt

június 28-30.: Rally Poland, murva

július 19-21.: Rally di Roma Capitale, aszfalt

augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín, aszfalt

szeptember 27-29.: Ciprus Rally, murva

november 8-10.: Rally Hungary, aszfalt

 

Forrás: Mol Racing Team