Virtuális térbe költözik a Fiatal Vállalkozók Hete

Online és televíziós közvetítéssel kerül megrendezésre az idei Fiatal Vállalkozók Hete november 19-én és 20-án. Az ingyenes üzleti show előadói lesznek mások mellett Dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke, Gerandai Károly üzletember, valamint a Netpincér, a Ravak, a Panyolai Pálinka és az Oázis Kertészet első emberei is. A műsorvezető Gundel Takács Gábor.

2020. november 19-én és 20-án idén immár 13. alkalommal rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a magyar gazdasági „utánpótlás-nevelés” fontos eseményét, a Fiatal Vállalkozók Hetét. A koronavírus miatt idén rendhagyó módon, virtuálisan lesznek követhetőek az üzleti show előadásai és kerekasztalbeszélgetései.

Az érdeklődők az országszerte 1,7 millió háztartásban elérhető Fix Tv kábeltelevízió képernyői előtt, valamint online streaming segítségével a világ bármely pontjáról követhetik a programot a fiatalvallalkozokhete.hu-n történt rövid regisztráció után.

Az idei fő téma az innováció, amely sok cég életében elengedhetetlen a vírus okozta válsághelyzet kezeléséhez. A programban tippek, előadások és érdekes pódiumbeszélgetések szerepelnek ismert vállalkozók és fontos állami szervezetek szereplésével.

„Nagyon fontos a rugalmasság a vállalkozóknak most, amikor minden a változásról szól. Szeretnénk biztos pont lenni számukra, ezért fontosnak tartottuk, hogy csak olyan témákról essen szó az idei Fiatal Vállalkozók Hetén, amely érdemi segítséget nyújt ebben az időszakban és segít fókuszált gondolkodással átlendülni a nehéz időszakon” – hangsúlyozta Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke.

Az előadók közt szerepel Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója és a Michelin-csillagos Costes étterem tulajdonosa, valamint Patai Zoltán, a Netpincér ügyvezetője is. Szintén előadást tart Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke, s olyan ismert cégek első emberei, mint az Oázis Kertészet, a Ravak, a Panyolai Pálinka, a Teqball, vagy a Food Universum.

A program egyik idei támogatója a Magyar Divat és Design Ügynökség, akik jóvoltából az aktuális pályázati lehetőségekről és a kreatív ipar aktuális helyzetéről lesz látható kerekasztalbeszélgetés. Bata-Jakab Zsófia pedig azoknak ad majd ötleteket, akik a kreatív iparban szeretnének vállalkozást indítani. A műsorvezető mindkét nap Gundel Takács Gábor lesz.

A Fiatal Vállalkozók Hete tavaly közel tízezer érdeklődőt vonzott. A program célja, hogy bemutassa a vállalkozói és üzleti létet, s ezzel fiatalok tömegét inspirálja vállalkozás indításra. Az esemény ingyenes, bővebb információ és jelentkezés a következő weboldalon: http://fiatalvallalkozokhete.hu/