Virológus: a kínai vakcinával háromszor kell oltani

Egymillió adag kínai vakcina érkezhet Magyarországra – ezt Gulyás Gergely mondta a kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter kritizálta az Európai Uniót a lassú oltóanyag beszerzés miatt. Rusvai Miklós virológus szerint a kínai vakcina kapcsán komolyabb mellékhatásokról nem tudunk, ugyanakkor ezt a vakcinát háromszor is be kell adni a hatékonyság érdekében.

Karácsonykor érkezett az első adag vakcinát szállító kamion Magyarországra. Azóta közel 130 ezer adag nyugati gyártmányú oltóanyag érkezett, de a kormány nem elégedett a szállítás sebességével – immáron 1 millió adag kínai vakcina beszerzésén dolgoznak.

“Jó esély van arra, hogy Kínából a Shinofarmtól szerezzünk vakcinát, ami az egyik olyan keleten gyártott vakcina, amivel már több, mint 20 millió embert beoltottak és ami egyértelműen hatékony védettséget nyújt” – mondta Gulyás Gergely.

Egyelőre azonban egyetlen kínai vakcinának sincs engedélye arra, hogy az Unió területén felhasználják. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint az Unió hibázott

“Azt gondolom, hogy az elmúlt hetek botrányos vakcina-eseményei azt mutatják, hogy helyes volt megkezdeni a tárgyalásokat tőlünk keleti irányba is” – mondta.

Rusvai Miklós virológus szerint, ha őszig el akarjuk érni a nyájimmunitást, lehet megoldás a kínai oltóanyag.

“Inaktivált vakcina, tehát előlt vírust tartalmaz. Ezek számos országban (…) már kipróbálás kerültek. (…) Nem bizonyultak rossz hatásfokúnak, tehát ezek elölt vírust tartalmaznak. (…) annyit tudunk, hogy az eddig alkalmazó keleti országokban (…) már bevetették és komoly mellékhatásokról nem számoltak be. (…) Hátránya ennek a vakcinának, hogy háromszor kell oltani. Kétszer kell oltani 28 napos időközzel és a harmadik oltást az 56. napon kell adni” – magyarázta a szakember.

A kormányinfón az ATV próbálta megtudni, hogy miért nem lehet a háziorvosnál regisztrálnia annak, aki szeretné megkapni az oltást. Erre az előzetesen írásban elküldött kérdésre azonban nem válaszolt Gulyás Gergely. Korábban a miniszterelnök azt mondta, 1-2 nap alatt be lehetne oltani az embereket, Gulyás Gergely most hosszabb időről beszélt.

“Hogy ha elegendő oltóanyag áll rendelkezésre, akkor egy nap alatt több, mint félmillió embert oltunk be. Tehát szükség esetén napi félmillió embert be tudunk oltani, ez azt jelenti, hogy ha lenne elég oltóanyag két héten belül az oltással végezhetnénk” – mondta a miniszter.

Az ATV megbízásából a Pulzus piackutató az oltási hajlandóságról készített telefonos felmérést. A válaszadók 37%-a nem szeretné beoltatni magát, mert tart az oltás mellékhatásaitól. 10-ből 3 válaszadó pedig ugyan szeretné beoltatni magát, de csak úgy, hogy ha nem kell megadni az adatait a kormánynak. A megkérdezettek 9%-a pedig tagadja a vírus létezését.

atv.hu