Virágkarnevál

Az idén első alkalommal új helyszínen, az Oláh Gábor utcai atlétikai stadionban mutatkoztak be a 44. Debreceni Virágkarnevál virágkompozíciói és a fesztiválra érkezett művészeti csoportok. A résztvevők a Nagytemplom érintésével vonultak a Nagyállomástól a Nagyerdőbe.

    A mostani karnevál eltér a hagyományostól, mert az úti célja nem lehet a Nagyerdei Stadion, annak átépítése miatt. Jövőre azonban folytatódik a hagyomány, és újra a Nagyerdei Stadionban ér véget a felvonulás – ígérte Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, a karnevál előestéjén rendezett gálán.     A polgármester kifejtette: Debrecen európai hírű virágkarnevállal köszönti augusztus 20-át, Szent István, az államalapítás és az új kenyér ünnepét. Kérte a résztvevőket, hogy a virágkocsikat közelről is tekintsék meg, mert igazi érdekességekre bukkanhatnak. Példaként említette az egyik virágkocsin lévő kisautót, amelynek kerekeit mákszemekből rakták ki a készítők.     Kósa Lajos a Nagyerdő teljes felújítására is felhívta a figyelmet: “most nézzenek jól szét, mert jövőre nem fognak ráismerni”.     A hárommillió szál száraz és élő virágból készült 16 virágkocsi, valamint a 23 hazai és külföldi együttes, művészeti csoport igazi fesztiválhangulatot varázsolt kedden Debrecenbe.     A felvonulást – a hagyományoknak megfelelően – a szervezők két virágkocsija, az ólomüveg technikával készült városcímert bemutató kompozíció és a magyar államiság jelképeit, a Szent Koronát, a jogart, az országalmát és az uralkodói palástot ábrázoló kompozíció nyitotta meg.     Az alkotás, Szent István ünnepén állandó szereplője a karneváli menetnek. 2009-ben a Debreceni Virágkarnevál 40 éves jubileuma alkalmából a Szent Korona útra kelt: a sikeres budapesti bemutatkozás után meg sem állt Balatonfüredig. A vándorútból hagyomány lett, és minden év augusztus 20-át követően eljut egy-egy városba. Eddig Eger, Pécs, Nagyvárad, Cegléd, Kecskemét lakói csodálhatták meg a kompozíciót. Idén Székesfehérvár  a célállomás.     Debrecen város virágkocsija egyszerre tiszteleg a 650 éves Debrecen és a 475 éves Református Kollégium előtt, de történelmet idéz a Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész ötlete nyomán, Pikó Sándor képzőművész készítette Történelmi világok virágai című kompozíció, Cegléd-Kecskemét-Balatonfüred közös virágkocsija is.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*