Vihar- és szélkár Szabolcs-Szatmár-Bereg

Spread the love

A viharos szél miatt három óra alatt harmincegy segélyhívás érkezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére szerdán napközben – közölte a szervezet szóvivője az MTI-vel.

vihar_20150402

Viharfelhők Mohács közelében, Baranya megyében 2015. április 1-jén. A mai napon estig több helyen várható zápor, intenzív zápor, néhol zivatar, a magasabb hegyekben pedig hózáporok is kialakulhatnak. MTI Fotó: Varga György

    Dóka Imre tájékoztatása szerint tizenegy esetben útra dőlt fa eltávolításhoz vonultak a megye tűzoltói, három esetben épület tetőszerkezetét bontotta meg a szél, kerítésre esett egy reklámtábla, illetve nagyméretű fák borultak épületekre.
    A legtöbb beavatkozás Nyíregyházán és környékén volt, de Szakolyban, Tiszavasváriban, Tiszaeszláron, Csengerben, Újfehértón, valamint Ibrányban és Tiszabercelen is adott feladatot a tűzoltóknak a viharkárok felszámolása – mondta a szóvivő.
    Kemecsén a Móricz Zsigmond utcában nagyméretű fa szakított el villanyvezetéket, a helyreállításig egy órán keresztül szünetelt az áramszolgáltatás. Ibrányban az állattartó telep tetőszerkezetét bontotta meg az orkánerejű szél, Újfehértón kútgém dőlt az úttestre, Nyíregyházán pedig két betonvillanyoszlopot tört ketté a szél.
    A szóvivő megjegyezte, nehezítette a kárfelszámolásokat, hogy a havazás miatt több esetben megnőtt a vonulási idő, elsősorban Kisvárda és Mátészalka térségében. Senki sem sérült meg.

Forrás:MTI

 

 

Comments are closed.