Vettelnek ezúttal küzdeni kellett a győzelemért

Vettel és Webber elrontották a rajtot, de a futam végére kiderült, továbbra is a Red Bull a legjobb autó.

Grosjesan az élen, Hamilton feladja

A japán nagydíj rajtja új fordulatot hozott az idei Forma-1 megszokott menetébe: a harmadik helyről induló Roman Grosjean már az első kanyarban megelőzte mindkét Red Bullt és az élre állt, és némi meglepetésre könnyedén tartotta is a pozíciót. A rajt vesztese ezúttal Hamilton volt, aki jól indult, feljött Vettel mellé, de közben a német első szárnya megsértette jobb hátsó gumiját. Hamiltonnak meg kellett tennie egy teljes kört a defektes hátsó kerékkel, és talán ennek következményeként a 9. körben fel kellett adnia a versenyt.

F1 - GRAND PRIX OF JAPAN 2013

Vettel helyre teszi a dolgokat

Grosjean első helyét a kerékcserék sem befolyásolták: magabiztosan tartotta maga mögött Webbert és Vettelt. Eközben a negyedik helyért óriási csata alakult ki Alonso, Massa, Hülkenberg és Räikkönen között, amelynek sorrendje a kerékcserék után sem változott. A Mercedes ezalatt folytatta vesszőfutását: Rosberget büntették meg veszélyes kiengedés miatt. Ekkorra már az is kiderült, hogy a két Red Bull különböző taktikán volt: Webber három, míg Vettel négy kiállásos taktikán volt. Ez viszont inkább Vettelnek kedvezett, aki a második kerékcseréjét nyolc körrel később ejtette meg, mint Grosjean. Ezzel mindenképpen előnybe került a franciával szemben, akit a kiállás után azonnal komoly nyomás alá helyezett a német, majd a 41. körben meg is előzött. Webber a 43. körben cserélt utoljára kereket és indult Grosjean után. Az ausztrál félelmetesen gyorsan érte utol a franciát, de sokáig tartott, míg végül, az 52. körben előzni tudott. Eközben a Lotus másik pilótája, Räikkönen Hülkenberget előzve előretört az 5. helyre és felzárkózott Alonso mögé, aki a negyedik helyen autózott.

Vettel ezúttal taktikusan

Grosjean végül nem tudta megtartani első helyét, mivel a Red Bull ezúttal bebizonyította azt is, hogy a taktikát tekintve is a legjobb. Az eltolt kerékcsere megteremttette a lehetőséget Vettel számára, hogy a futam utolsó szakaszára – a jóval frissebb gumikon – gyorsabb legyen, mint Grosjean. Webber eggyel többször volt a boxban, aminek talán leginkább az lehet a magyarázata, hogy a Red Bull szerette volna némiképp „összezavarni” a Lotust, akik így nehezen tudták eldönteni, kihez alkalmazkodjanak. Az enstone-i csapat azonban így is kihozta a maximumot a versenyből, hiszen Vettel és Webber valójában egy pillanatig sem voltak lassabbak a pályán, mint a Lotus. Csak azt kellett kitalálni, hogyan gyűrjék le őket.

Az első 10 sorrendje:

1. S. Vettel
2. M. Webber
3. R. Grosjean
4. F. Alonso
5. K. Räikkönen
6. N. Hülkenberg
7. E. Gutierrez
8. N. Rosberg
9. J. Button
10. F. Massa

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*