Vettel nevetett utoljára

Ahogy tavaly, idén is a Ferrari kitűnő stratégiája segítette

A 2017-es évhez hasonlóan alakult az idei szezonkezdet. A Ferrari Sebastian Vettel révén megszerezte a szezon első győzelmét, de ezúttal Kimi Raikkönen is dobogóra állhatott. A finné lett ugyanis a bronzérmes helyezés. Bár mindenki a Mercedest és Lewis Hamiltont várta az első helyre, a brit ezúttal kénytelen volt beérni a második hellyel.

 Amber-Ausztral_F1-rajt

„Szerencsések voltunk a biztonsági autóval, és nagyon élveztem a futamot.… Még nem ott tartunk, ahol szeretnénk, de ez egy jó kezdet és friss motivációt ad az elkövetkező hetekre.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

A szezon előtti tesztek alapján 2018-ban is a Mercedest, a Ferrarit és a Red Bullt jósolták a tabella élére, s az első futam nem is alakult másként. A két Ferrari dobogós helyezett lett, s bár Hamilton a második helyen futott célba, Valtteri Bottas tőle is váratlanul csak nyolcadik lett. Ricciardo és Verstappen az első hatban végzett.

Daniel Ricciardo bár nagyon szeretett volna hazai futamán dobogóra állni, ez nem sikerült neki. Általában hazai terepen nehéz a nagy nyomás miatt a helyi pilótáknak jól teljesíteni. Ahogy a dobogós interjúkat is készítő Mark Webber korábban elmesélte, ausztráloknak ritkán terem babér az Ausztrál Nagydíjon. Az olasz származású Red Bull-pilóta legalább azzal elégedett lehet, hogy ifjú csapattársát sikerült kielőznie. Max Verstappen ugyanis hatodik lett azután, hogy Magnussen és Alonso megelőzése sem sikerült számára tökéletesen. Utóbbi esetben az ötödik helyet vissza is kellett adnia a spanyolnak, mivel a sárga zászló érvénye alatt tette, szabálytalanul, a virtuális biztonsági autós fázis kezdetekor.

 Amber-Ausztral_F1-Hamilton

A Ferrari ismét kitett magáért. Két évvel ezelőtt még attól volt hangos a sajtó, hogy mennyire nem tudják az olaszok jó stratégiával segíteni pilótáikat. Erre már tavaly is rácáfoltak és Vettel mostani győzelme is főként a csapat jó stratégiai döntésének volt köszönhető. A verseny közepén életbe lépő virtuális biztonsági autós fázisban tudta ugyanis Vettel kielőzni az addig első helyen autózó Lewis Hamiltont – miután a német bement a bokszba lágy abroncsokért -, aki aztán későbbi szoros csata ellenére sem tudta visszavenni az első helyet, köszönhetően egy vezetési hibának és erősen kopó abroncsainak.

A virtuális biztonsági autós fázisra Roman Grosjean autójának megállása miatt volt szükség. Csapattársa, Kevin Magnussen, egy körrel korábban volt kénytelen feladni a versenyt – a bokszbeállás miatt nem eléggé meghúzott abroncsa miatt – a negyedik helyről. Grosjean ugyanaz a probléma miatt állt ki, ami azért elég nagy blama az előtte kitűnően teljesítő kis csapattól. Két biztos helytől és fontos pontoktól szabadították meg magukat.

 Amber-Ausztral_F1-dobogo

A verseny talán legnagyobb pozitív meglepetése Fernando Alonso ötödik helyezése. A Renault-motoros McLarennel sikeresnek tűnő évet nyitott a spanyol pilóta. Utoljára 2016-ban az USA Nagydíjon tudott ilyen jó helyet megcsípni, akkor is ötödik lett. Alonso csapattársa, Stoffel Vandoorne kilencedikként ért célba és ezzel ő is értékes pontokat gyűjtött a valaha szebb napokat látott McLarennek.

Nico Hülkenberg ért célba hetedikként az elég halovány teljesítményt nyújtó Valtteri Bottas előtt. A finn az időmérő edzésen is megtörte autóját és rajtrácsbüntetést is kapott. Valószínűleg gyorsan szeretné elfelejteni az itt történteket.

Az első tizet Carlos Sainz zárta a Renault-val. A fiatal spanyol állítólag a verseny vége felé eléggé émelygett a kocsijában lévő italtól. A Force India nem indította idén olyan jól az évet. Pilótái épphogy lemaradtak a pontszerző helyekről. A két újonc: Charles LecLerc és Szergej Szirotkin csendes megfigyelőként versenyeztek, még várnunk kell arra, hogy kimutassák a foguk fehérjét.

A Forma-1-es cirkusz tovább utazik a két hét múlva megrendezésre kerülő Bahreini Nagydíjra (2018. április 8.). Ott egy villanyfényes futamon mérheti össze a mezőny az erejét. 2017-ben Sebastian Vettel nyerte az ázsiai futamot, miközben a két Mercedes-pilóta osztozkodott a maradék dobogós helyeken.

2018-as Ausztrál Forma-1-es Nagydíj eredménye

  1. Sebastian Vettel            Ferrari                                  1:29:33.283
  2. Lewis Hamilton             Mercedes                       + 5.036
  3. Kimi Raikkönen             Ferrari                                  + 6.309
  4. Daniel Ricciardo            Red Bull                           + 7.069
  5. Fernando Alonso           McLaren                        + 27.886
  6. Max Verstappen            Red Bull                           + 28.945
  7. Nico Hülkenberg           Renault                        + 32.671
  8. Valtteri Bottas               Mercedes                       + 34.339
  9. Stoffel Vandoorne         McLaren                        + 34.921
  10. Carlos Sainz               Renault                        + 45.722
  11. Sergio Perez               Force India                        + 46.817
  12. Esteban Ocon             Force India                       +1:00.278
  13. Charles LecLerc          Sauber                              +1:15.759
  14. Lance Stroll                 Williams                            +1:18.288
  15. Brendon Hartley          Toro Rosso                       + 1 kör
  16. Romain Grosjean        Haas                                 Nem ért célba
  17. Kevin Magnussen       Haas                                 Nem ért célba
  18. Pierre Gasly                Toro Rosso                       Nem ért célba
  19. Marcus Ericsson         Sauber                              Nem ért célba
  20. Szergej Szirotkin           Williams                            Nem ért célba

A világbajnokság eredménye az Ausztrál Nagydíj után

Pilóták:

  1. Sebastian Vettel                      25 pont
  2. Lewis Hamilton                       18 pont
  3. Kimi Raikkönen                      15 pont
  4. Daniel Ricciardo                      12 pont
  5. Fernando Alonso                     10 pont
  6. Max Verstappen                       8 pont
  7. Nico Hülkenberg                       6 pont
  8. Valtteri Bottas                           4 pont
  9. Stoffel Vandoorne                     2 pont
  10. Carlos Sainz                            1 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Ferrari                        40 pont
  2. Mercedes                       22 pont
  3. Red Bull                           20 pont
  4. McLaren                        12 pont
  5. Renault                          7 pont
  6. Force India                            0 pont
  7. Sauber                           0 pont
  8. Williams                         0 pont
  9. Toro Rosso                            0 pont
  10. Haas                             0 pont

 

(Forrás: Amber PR)