Vettel a leggyorsabb cowboy

A világbajnokság eldőlt, alakulnak a jövő év pilótapárosításai. Az évad utolsó előtti nagydíján, Austinban tétet már nehéz lenne találni, bár a csapatok még versenyben vannak a milliókért, amit egy-két jó helyezés jelenthet. Ehhez pedig természetesen először is egy jó rajthely szükségeltetik.

F1 - GRAND PRIX OF THE UNITED STATES 2013A jelenleg ülés után kutató Maldonado-nak ez a bravúr nem sikerült. Sőt, amíg a venezuelai kiesett az edzés első szakaszában, csapattársa, Bottas megnyerte azt. Jól kezdett a Lotus is, Grosjean simán továbbjutott a keményebb keverékkel is, ellenben csapattársával, Kovalainen –nel , akinek szüksége volt ehhez a közepes keverékre. A finn egyébként honfitársát, a csütörtökön sikeres hátműtéten átesett Räikkönent helyettesíti az évad utolsó két futamán.

Az edzés második szakaszában természetesen már minden csapatnál előkerültek a közepes keverékek.  Bottas továbbra is folytatta a remek szereplést, és gond nélkül vitte a fináléba az autóját. A két Red Bull a Q2-ben már nem spórolt semmivel és az élre álltak. A Mercedesnél Rosberg, A Ferrarinál pedig Massa meglepő módon nem jutott tovább a Q3-ba. Kovalainen teljesítményére nem lehetett panasz: csakúgy mint csapattársa, Grosjean kvalifikálta magát az utolsó fordulóra.

Az edzés utolsó szakaszában Vettel egy tizeddel biztosította be magának a holnapi pole-t, csapattársa, Webber előtt.  Grosjean már jóval nagyobb különbséggel érkezett meg a harmadik helyre.

Az első 10 sorrendje:

1. S. Vettel
2. M. Webber
3. R. Grosjean
4. N. Hülkenberg
5. L. Hamilton
6. F. Alonso
7. S. Perez
8. H. Kovalainen
9. V. Bottas
10. E. Gutierrez

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*