Végrehajtható az Astra Biztosító felszámolása

Elindult az Astra Biztosító felszámolása a román pénzügyi felügyelet által a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) küldött tájékoztatás szerint, a nagy összegű, nem kötelező gépjármű-felelősség biztosítási (kgfb) kárral, díjköveteléssel rendelkező magyarországi fogyasztóknak, és a nem biztosítási hitelezőknek január 18-ig be kell jelentkezniük a felszámolásba – közölte az MNB az MTI-vel kedden.

    Közölték: a többi hazai károsultat – ők a döntő többség – a garanciaalapok kártalanítják, az Astra még meglévő kgfb-ügyfeleinek szerződését a felszámoló felmondhatja.
    Jelezték, hogy a döntés még nem jogerős, a felszámoló nem küldött tájékoztatást a potenciális hitelezőknek sem.
    Felszámolónak a KPMG Restructuring SPRL-t jelölték ki, aki január 29-ig ellenőrzi az igényeket, és február 24-ig véglegesíti a hitelezők listáját.
    A januári bejelentési határidő a nem biztosítási hitelezőket, és a nem kgfb-hez – hanem például lakás, utas vagy casco biztosítási kárhoz – kapcsolódó, 450 ezer lej (mintegy 30 millió forint) feletti biztosítási kár vagy díjköveteléssel rendelkező ügyfeleket érinti alapvetően. A nem kgfb követelések 450 ezer lej feletti részére ugyanis sem a magyar, sem pedig a román garanciaalap nem terjed ki.
    Közölték: az Astra magyarországi kgfb-ügyfeleitől kárt szenvedettek jelenleg is rendezhetik jogos kgfb-káraikat a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kártalanítási számlájánál. Amint a felszámolási eljárást elrendelő döntés jogerőssé válik, a még nem rendezett jogos kgfb-károk rendezését a Mabisz kártalanítási alapja fogja intézni.
    Az egyéb, nem kgfb jellegű biztosítási károk, illetve a befizetett, de meg nem szolgált biztosítási díjakat a román pénzügyi felügyelet (ASF) mellett működő biztosítási garanciaalap (FGA) fogja visszafizetni. Ezt az érintett ügyfelek legfeljebb a felszámolási eljárás jogerőssé válását követő 90 napig kérhetik írásban az FGA-nál.
    A tájékoztatás szerint az Astra Biztosító korábbi, 169 ezer magyarországi kgfb-ügyfelének döntő része mára más biztosítónál kötött szerződést. A még a biztosítónál lévő 16 ezer kgfb-ügyfél úgy szüntetheti meg kgfb-biztosítását, hogy másik biztosítóval szerződik, nem kell a szerződést felmondani.
    Az Astra biztosítót tavaly augusztus 26-án nyilvánították fizetésképtelenné, megvonták működési engedélyét és csődeljárást kezdeményeztek ellene.

Forrás:MTI