Vastag Csaba és Oláh Gergő segítettek az Ökumenikus Segélyszer​vezet adománypon​tjáról elfogyott mézeskalác​s szívek utánpótlás​át sütő gyermekekn​ek

Több ezer mézeskalácsszív készült az elmúlt napokban, hogy pótolja a hiányzó mennyiséget az Ökumenikus Segélyszervezet Bazilika előtti adománypontján

Vastag Csaba és Oláh Gergő segítettek az utánpótlást sütő rászoruló gyermekeknek, Csobot Adél és Kocsis Tibor pedig az adománypontnál hívja fel a figyelmet a rászorulók támogatására

Az Ökumenikus Segélyszervezet a Szent István Bazilika előtti karácsonyi vásárban felállított adománypontján önkéntesek fogadják az odaérkezőktől a pénzadományokat. A gyűjtéshez csatlakozók, illetve érdeklődők egy-egy mézeskalács szívet kapnak emlékbe, köszönetképpen. Az elmúlt hetekben annyi látogató érkezett az Ökumenikus Segélyszervezethez, hogy idő előtt elfogytak az erre a célra sütött mézeskalácsok.

Éppen ezért az elmúlt napokban ismét begyújtották a Segélyszervezet önkéntesei a sütőket és a mai alkalommal készített mennyiséggel együtt, most már több ezer sütemény pótolja az elfogyott mézeskalácsokat. A két X-Faktor győztes, Vastag Csaba és Oláh Gergő, a Segélyszervezet budapesti intézménynek gyermekkarácsonyán részt vevő gyermekeket nem csak jelenlétükkel és éneklésükkel lepték meg, hanem a vidám hangulatú rendezvény keretében együtt készítettek el egy újabb adag karácsonyi süteményt. A friss mézeskalácsokat pedig Csobot Adél és Kocsis Tibor adja át ma este a Bazilikánál dolgozó önkénteseknek, ezzel is népszerűsítve a december 23-áig nyitva tartó adománypontot!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*