Városligeti majális

A munka ünnepén tele volt a város programokkal, a Városligetben az MSZP, Haza és Haladás, Demokratikus Koalíció sátraival, programjaival találkozhatott az idelátogató.

A Városligeti Nagyrét Nagyszínpadán fellépett Dopeman, aki szerint olyan ünnepet ünneplünk, ami nincs is, hiszen nincs munkahely, egyre többen nem tudják, miből fedezik kiadásaikat.

Pityinger László, művésznevén Dopeman,rapper

Pityinger László, alias Dopeman

Beszédet mondott Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke is, aki beszédében arra szólította fel hallgatóságát, hogy fogjanak össze és tegyenek meg mindent a Orbán-rezsim jövő évi leváltása érdekében. Második előadóként a fiatal Bihal Dávid, a Societas választmányi elnöke lépett színpadra, tömött utazótáskával prezentálta, hogy a fiatalság elhagyja az országot munkahelyek hiányában, a legtöbben Angliát választják.

Még 389 nap van hátra a választásokig- számolt Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője,elmondta, nem forradalomra van szükség, hanem normális gondolatokra és harc helyett együttműködésre, hogy élhető főváros jöjjön létre.

Mesterházy Attila miniszterelnök jelölt Balogh József, fideszespolitikus ügyével kezdte beszédét, de többek között elmondta 4 pontos összefogás lényegét is, mely szerint:

1. 2014-ben egy közös demokratikus jelölt kell, hogy szemben álljon a Fidesszel. 2. Az addig hátra levő időközi választásokon egyeztetett módon történik a jelöltállítás és a kampány. 3. Közös felelősségünk, hogy a politikai akcióink ne gyengítsék az összefogásban érintett partnereket.

4. A szervezetfejlesztés, tagtoborzás, a jelöltek kiválasztása nem egymás rovására történik.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője

Mesterházy Attila beszédének szó szerinti leiratát elolvashatja itt: https://www.amdala.hu/mesterhazy-az-orban-rendszer-levaltasa-nemzeti-erdek

[nggallery id=16]