Varga Ivett vezeti a BKK-t február elsejétől

Varga Ivett a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) új vezérigazgatója február elsejétől – közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

    A közlekedési szakember, aki 2019-től a BKK stratégiai és innovációs igazgatói posztját töltötte be, a Főpolgármesteri Hivatal nyílt pályázatán nyerte el megbízatását – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
    Varga Ivett Nemesdy Ervint váltja a BKK vezérigazgatói posztján.
    Mint írták, Varga Ivett tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (mai nevén Budapesti Corvinus Egyetem) végezte.
    A közleményben kiemelték: “az élhető, zöld Budapest megteremtésében stratégiai fontosságú a fenntartható közösségi és közúti közlekedés megszervezése.”
    Az új vezérigazgató feladata a főváros közlekedésszervezési és fejlesztési programjainak megvalósítása, a tömegközlekedés szervezése, a kiemelt közlekedési projektek, valamint a közútkezelés és a közúti forgalomirányítással összefüggő tevékenységek megújítása.
    A közleményben idézik Karácsony Gergely főpolgármestert, aki azt mondta: az egyik legkomolyabb szakmai verseny a BKK vezérigazgatói pályázói között folyt. “Örülök, hogy egy olyan szakember nyerte el a megbízást, aki már ismeri a vállalat életét belülről. Biztos vagyok benne, hogy Varga Ivett kiváló partnere lesz a fővárosnak abban, hogy Budapest közlekedése egyre jobban megfeleljen a globális kihívásoknak” – fogalmazott a főpolgármester.

Forrás:MTI