Vad Ninetta döntős és ezzel kvótát is szerzett

Jól teljesítettek a szombat délutáni programban is a magyar versenyzők. Az olimpiai számokban Vad Ninetta K-1 200 méteren és a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros is döntőbe jutott – előbbi ráadásul megszerezte az olimpiai kvótát is. Dudás Miklós K-1 200 méteren a B-döntőben folytathatja, de számára is elérhető még a riói indulói hely.
vad ninetta

A szombat délelőtti magyar éremeső után, délután a középfutamokban is sikert-sikerre halmoztak a magyar versenyzők az Idroscalo-tavon. A sort Vad Ninetta nyitotta K-1 200 méteren, aki a negyedik középfutamban megszerzett harmadik helyével (összességében az ötödik idővel) jutott be a döntőbe. A finálés szereplés számára egyből olimpiai kvótát is ért, hiszen a kétszáz méteres döntőbe jutott még az új-zélandi Lisa Carrington, valamint az azeri Inna Oszipenko-Radomszka, akik már K-1 500 méteren megszerezték a riói indulás jogát.

„Nagyon örülök, hiszen az volt a cél, hogy bejussak a döntőbe. Bár a középfutamomban a második akartam lenni, de így is nagyon boldog vagyok, hogy sikerült. Amit elterveztem, összejött, ráadásul a szövetség elvárása, a kvóta is. Hogy mit remélek a döntőben? A dobogónak nagyon örülnék, de ez most talán nem reális. Én már így is nagyon boldog vagyok” – mondta Vad Ninetta.

Az Európa Játékok-győztes Dudás Miklósnak ezúttal nem jött össze a finálé, a magyar sprinter erős középfutamot kapott, amelyben a negyedik helyet szerezte meg. Ám az ő esetében is lehetnek átfedések, így vasárnap a B-döntő megnyerésével akár ő is kvótát hozhat a nemzet számára.

A kenusok harmadik olimpiai számában, C-2 1000 méteren Vasbányai Henrik és Mike Róbert küzdött meg a fináléba kerülésért. Oláh Tamás tanítványai futamukban a harmadik helyet szerezték meg, összesítésben pedig a hetedik legjobb időt lapátolták.

„Nem esett jól ez a futam, sőt nagyon nem esett jól – mondta Vasbánya Henrik. – Talán egy picit elbíztuk magunkat, nem tudtunk annyira ráhangolódni erre a középfutamra, mint kellett volna. Ráadásul nem is ez volt a legnehezebb középfutam, az ukránok váratlanul bejöttek a képbe, mi pedig elkezdtünk kaparni, kaparni, szétestünk, és utána már csak küzdöttünk a fináléba jutásért. Megmondom őszintén kicsit féltem attól, hogy a döntőbe se kerülünk. Robi is maximalista, ahogyan én is, szeretjük, ha minden flottul megy, és ha jön egy ilyen zökkenő, az be tud zavarni. Most regenerálódnunk kell holnapig, aztán meglátjuk mi lesz a fináléban. Nincs mese, meg kell oldani ezt a feladatot” – mondta Vasbányai Henrik.

A nem olimpiai számokban C-2 200 méteren megnyerte középfutamát Lantos Ádám és Nagy Péter. A győri fiúk jóval magabiztosabbak voltak, mint az előfutam során, ami biztató a döntőre nézve.

„Az volt a tervünk, hogy az előfutamban tapasztalt hiányosságainkat kijavítsuk, hogy megoldjuk a végén a hajófutás problémáját. Kitaláltunk erre valamit, máshogy evezünk, ami úgy tűnik, jól működik” – mondta Nagy Péter.

A délelőtt C-2 500 méteren Lakatos Zsanettal bronzérmet szerző Takács Kincső a C-1 200 méter első középfutamában a második helyen zárt, összesítésben az ötödik idővel jutott be a vasárnapi döntőbe.

A nap végén rendezték meg a négyesek középfutamait. A magyar egységek a nőknél és a férfiaknál is az előfutamból, egyenes ágon jutottak be a döntőbe. Ám a férfiak esetében érdekesség, hogy sem a német, sem a szerb csapathajó nem lesz ott a fináléban.

Vasárnap, a milánói világbajnokság zárónapján 10.00-kor kezdődnek az A-döntők, a futamokat az M4 Sport élőben fogja közvetíteni.