Ütős futammal indult a versenyhétvége a Slovakiaringen

Minden szempontból ütős futammal indult a hétvége a Slovakiaringen a Gender Racing számára! Először is ütős a kánikulai forróság, ami a versenyzőket még hatványozottan érinti! Pedig a laikusok gondolhatnák, hogy a nyitott formula autókban kellemesen hűsít a menetszél, mint a cabriokban, ám ez egy cseppet sem így van. A GRT versenyzői külön készültek az óriási melegre a szlovák versenyhétvégére való felkészülés során és most a futamok ideje alatt is a Fit4Race egyik személyi edzője külön figyel arra is, hogy a versenyek előtti bemelegítő gyakorlatokon kívül a futamok előtt és után a fiuk mindig megfelelő minőségű és mennyiségű folyadékpótlást vigyenek be a szervezetükbe!

GRTslovSzomb1

Kellett is az erőnlét mivel a fiuk igen csak parázs küzdelmeket éltek meg a tíz körös futam során. Elsősorban Rónai Tamás, aki egy kiváló rajtot véve a sokáig a második helyen autózott majd egy kicsit később óriási harcba keveredett a hazai bajnokságban legnagyobb ellenfelének számító Magyar Jánossal, akivel többször is oda vissza előzték egymást, de végül az autók közötti erőfölény miatt Rónai nem tudta tartani az ezüstérmes pozíciót! Az ütős és izgalmas, ráadásul maximálisan sportszerű küzdelem után így a bronzot érő harmadik helyre állhatott fel a díjkiosztó dobogójára.

A csapat újonca Hefler Róbert tartotta és hozta a formáját és remek autózással söpörte be a Formula Renault Kupa újabb futamgyőzelmét és az E2-2000 kategória abszolút negyedik helyét megerősítve az eddig is elfoglalt pozícióját a bajnoki tabellán

Az első futam egyetlen kiesője sajnos pont a Gender Racing versenyzője volt Stern Roland személyében, aki a hetedik körben összeakadt az egyik magyar ellenféllel. Mivel az ütközés során Roland autójáról leszakadt az első szárny így nem volt esélye hogy befejezhesse a futamot.

GRTSlovSzombat

Gender Tamás csapatfőnök így értékelte a szlovák hétvége első éles küzdelmét:

„A Slovakiaring hozta a megszokott izgalmakat. Nagyon büszke vagyok a fiukra, ahogy helyt állnak a nehéz körülmények között. Rónai Tomi egy nagyon komoly, és ami fontos egy nagyon sportszerű küzdelemben állhatott dobogóra az ismét jóval erősebb technikával felvértezett ellenfelek között! Hefler Robi újabb futamgyőzelme is önmagáért beszél a Formula Renaut Kupában. Stern Rolit nagyon sajnálom, hogy egy fölösleges összeakaszkodás miatt ismét pontszerzés nélkül kellett feladnia megint egy futamot! Nagyon remélem, hogy a holnapi versenynapon is tudja majd tartani a csapat ezt a remek formát és remélem holnap már Roland jó eredményének is örülhetünk majd! Valamint nem utolsósorban külön nagy köszönetet mondanék ezúton annak a sok lelkes autósport rajongónak akik az óriási meleg ellenére is kilátogattak szurkolni a versenyfutamokra! ”