Ünnep a Honda-gyárban: elkészült a 400 milliomodik motorkerékpár

Immáron hetven éve, hogy 1949-ben napvilágot látott az első Dream D-Type, így a Honda szakemberei most kettős jubileumot ülnek – büszkén ünneplik a kerek évfordulót és azt, hogy ez alatt világszerte 400 millió motorjuk talált gazdára.

Az 1948-ban alapított cég gyorsan megvetette a lábát más kontinenseken is, így már 1963-ban sor került első külföldi, Belgiumban működő üzemük megnyitására. Azóta a Honda jelentősen bővítette globális termelését, mindvégig szem előtt tartva, hogy a Japánon kívül működő gyárak elsősorban a helyi igényeket szolgálják ki. Ennek eredményeként ma már 35 üzemük működik a világ négy földrészének 25 országában.

A technológia célja nem más, mint az emberek támogatása – hangzik a Honda mottója, és ezt követik a gyár mérnökei az alapítás óta eltelt hetven évben. Ennek is köszönhető, hogy 1997-ben elérték a százmillió darabos összmennyiséget, amit 2014-re megháromszoroztak, idén pedig már azt ünneplik, hogy kereken 400 millió motort adtak el 1949 óta.

Olyan nagy a kereslet a Honda motorjai iránt, hogy tavaly rekordot döntött a cég – fennállása során először gyártott egy év alatt több mint húszmillió motorkerékpárt. Ám ez csak a kezdet és a japán szakemberek az tűzték ki célul, hogy 2030-ra világszerte elérhetőek lesznek modelljeik, ezáltal még több ember élvezheti a minőségi motorkerékpárok nyújtotta szabadságot és új lehetőségeket.

Takahiro Hachigo, a Honda Motor Co., Ltd vezérigazgatója:

„Elértük a 400 millió darabos mennyiséget, ami főként annak gyümölcse, hogy az elmúlt hetven évben csupa olyan jármű született, mely megkönnyíti, egyszersmind élvezetesebbé teszi a tulajdonosok életét. Hálás vagyok vásárlóinknak, a vállalat szakembereinek, forgalmazóinknak és mindenkinek, aki részt vett a Honda sikertörténetében. Továbbra is mindent megteszünk, hogy vonzó motorokat készítsünk, amelyek világszerte megfelelnek az ügyfelek elvárásainak és álmainak.”

 

További részletek:

Az elmúlt 70 év mérföldkövei

1948    Megalapítják a Honda Motor Co., Ltd-t

1949    Elkezdődik a cég első motorkerékpárjának, a Dream D-Type-nak az értékesítése

1958    Tovább bővül a kínálat: leleplezik az ikonikus Super Cubot és a Super Cub C100-at

1959    A világ legnagyobb motorgyártójává növi ki magát a Honda

1969    Megszületik a világ első négyhengeres, nagy szériában készülő motorkerékpárja, a páratlan CB750

1975    Elkezdődik a GL1000 Gold Wing értékesítése

1986    Boltokba kerül az XRV650 Africa Twin

1992    Leleplezik a CBR900RR FireBlade-et

2009    A Tokyo Motorshow-n bemutatják a világ első dupla kuplungos (DCT) erőátvitelével felszerelt motorkerékpárt, a VFR1200F-et

2014    A Honda Super Cub a motorozás történetének legnagyobb darabszámban eladott modellje – a világ 160 országában összesen 87 millió darab talál gazdára belőle

            Marc Marquez a legfiatalabb MotoGP-világbajnok, miután 21 éves korában elhódítja a gyorsaságimotoros-bajnokság királykategóriájának trófeáját

2019    Immáron 25. alkalommal szerzi meg a Honda a MotoGP konstruktőri bajnoki címét, Marc Marquez pedig nyolcadik világbajnoki győzelmét ünnepli 2019-ben

            Tíz év alatt több mint százezer darab DCT-erőátvitellel felszerelt motorkerékpárt adnak el Európában

A Honda külföldi gyárainak megnyitása

1963    Belgium

1967    Thaiföld

1971    Indonézia

1976    Brazília és Olaszország

1979    Észak-Amerika

1980    Nigéria

1992    Kína

1997    Vietnám

2001    India

2013    Banglades

Fontosabb mérföldkövek – a Honda motorkerékpárok története számokban

1968    A Honda eléri 10 millió darabos összmennyiséget

1984    Az össztermelés meghaladja az 50 millió darabot

1997    Több mint százmillió kétkerekűt értékesít a vállalat 1949 és 1997 között

2004    Először haladja meg az eladott motorkerékpárok mennyisége évi tízmillió darabot

2008    Újabb mérföldkő: 200 millió eladott motorkerékpár és robogó

2014    Csupán hat év alatt újabb 100 millió jármű talál gazdára, így az össztermelés túlszárnyalja a 300 millió darabot

2018    Először haladja meg az eladott motorkerékpárok mennyisége az évi húszmillió darabot

2019    Hetven év alatt összesen 400 millió kétkerekű gördül ki a Honda gyáraiból

 

 

Izgalmas és sportos modellek egész armadája sorakozik a Honda jelenlegi modellpalettáján, beleértve az ingázóknak tervezett, stílusos Dunkot, a legendás CRF450R terepmotort, az ikonikus Gold Winget, no meg a két vadonatúj nagyágyút, a CRF1100L Africa Twint és a 218 lóerős CBR1000RR-R Fireblade-et.